Paula Abdul pompomlányból lett zsűritag

Paula Abdul – forrás: az énekes Facebook-oldala

60 éves ma Paula Abdul amerikai énekes, koreográfus, dalszerző, táncos és televíziós személyiség.

Karrierjét 18 évesen a Los Angeles Lakers csapatában kezdte, mint pompomlány. A 80-as években igen keresett koreográfus volt, meghatározó személyisége az ebben az évtizedben indult videóklipkorszaknak. Az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején hat slágere lett listavezető a Billboard Hot 100 slágerlistán. Az Opposites Attract című dalához készült videóklipjével megkapta a legjobb klipnek járó Grammy-díjat, emellett két alkalommal a Primetime Emmy díjkiosztón is elnyerte a legkiemelkedőbb koreográfusnak járó elismerést.

A korai sikerek után Abdul élete szakmai és magánéleti kudarcokkal volt tele. A 2000-es években az amerikai American Idol nevű tehetségkutató verseny zsűritagjaként volt jelen, azonban a 8. szezonban elhagyta a zsűrit, és a CBS által indított Star című, rövid életű – szintén tehetségkutató – műsorban szerepelt 2011-ben, majd az amerikai X Factor csapatát erősítette egykori kollégájával, Simon Cowell-lel, akivel még az American Idolban ismerkedett meg. 2012-ben a Dancing with the Stars-ban, míg 2013-ban a So You Think You Can Dance 10. évadában szerepelt, majd 2014-ben a fent említett tehetségkutató ausztrál változatában szerepelt.