Macskássy Gyula, a magyar rajzfilm atyja
Haraszti Mária
110 éve született Macskássy Gyula, Balázs Béla-díjas, érdemes művész rajzfilmrendező, a magyar rajzfilm atyja.
A harmincas évek elején kezdte pályafutását, és noha Magyarországon már jóval korábban is születtek animált filmkísérletek, mégis őt tartjuk a magyar animáció atyjának. Személye és munkássága folytonosságot jelentett a világháború előtti és az államosítást követő filmgyártás időszaka között. Első magánstúdióját Halász Jánossal és a később karikaturistaként dolgozó Kassowitz Félixszel közösen alapította.
A ’48-as államosítást követően a már kizárólag Macskássy Gyula vezetésével működő animátorstábból (köztük például Dargay Attilával) néhány év átmeneti állapot után megszületett a Pannónia Filmstúdió, amely pár évtizeddel később az animáció fellegvárává nőtte ki magát.
Videók forrása:
Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
Kapcsolódó:
