Palló Imre, akit Kodály a népdalok mesterdalnokának nevezett

Palló Imre Kodály Zoltánnal Háry János szerepében

Palló Imre 130 évvel ezelőtt a Hargita megyei Mátisfalván. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte. 1902-ben íratták be a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumba. A 7. osztályt még itt fejezte be, a 8. évfolyamot azonban már a Székelyudvarhelyi Katolikus Főgimnáziumban kezdte, utóbbi intézményben is érettségizett. Ezután a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Egyetem jogi karán tanult, de három alapvizsga után félbehagyta az itteni tanulmányait. 1911-től öt éven át a budapesti Országos Magyar Királyi Zeneakadémiára járt.

Első színpadi szerepében Zuniga hadnagyot alakította a francia Georges Bizet Carmen című operájában. Ő ismertette meg a hazai közönséggel Monteverdi Orfeóját. 1918 májusában mutatták be Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját. A Balázs Béla által írt szövegkönyv prológjára szép magyar beszéde miatt a társulat fiatal énekesét, Palló Imrét választották.

A próbákon és az előadáson Bartókon kívül jelen volt Kodály Zoltán is. A világhírű zenetudós, zeneoktató és népzenekutató ekkor ismerkedett meg Palló Imrével, akivel jó, szívélyes barátságot ápolt.

Palló Imre az 1920-as években már az Operaház elismert énekese volt, 1934-ben örökös taggá választották. Ő alakította hazánkban elsőként Falstaffot és Simon Boccanegrát. 1926. október 16-án mutatták be Kodály Zoltán Háry János című operáját, amelynek főszerepére maga a szerző kérte fel az énekest. Nagy sikerrel vendégszerepelt a római operaházban, fellépett az Egyesült Államokban és Egyiptomban is.

Palló Imre egyedülálló munkásságát, operaénekesi pályáját számos kitüntetéssel, elismeréssel jutalmazták.