Ránki Dezső 70

Ránki Dezső zongoraestje az ORFI-ban

70 éves lett Ránki Dezső a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész.

Tanulmányait Domokos Kingánál és Máthé Kláránál kezdte, majd 1973-ban szerzett diplomát Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként. 18 évesen megnyerte a zwickaui nemzetközi Schumann-verseny 1. díját.

Fellépett Európa legtöbb országában, több ízben Észak- és Dél-Amerikában, és 2-3 évente Japánban.

Játszott többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a párizsi Orchestre Nationallal, a tokiói NHK zenekarával, számos neves karmesterrel, többek között Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Maazellel és Zubin Mehtával. A kamarazene jelentős szerepet játszik életében.

Az 1980-as évek óta Magyarországon és külföldön egyaránt rendszeresen koncertezik feleségével, Klukon Edittel. Eljátszották a négykezes, illetve kétzongorás irodalom legnagyobb részét. Lemezre vették Erik Satie Socrate-jának kétzongorás és Liszt Via crucisának négykezes változatát is. 

 

(Visited 22 times, 3 visits today)
%d bloggers like this: