Játék: Seed of Life

A Seed of Life
Seed of Life

A független fejlesztésű videojátékok világából nagyon ritkán érkezik annyira sajátos, a kimagasló tartalomhoz meglepően nagy kreativitást társító alkotás, mint amilyen a MadLight legújabb műve. A Seed of Life-ot ugyan el lehet intézni annyival, hogy egy ügyeskedésre, fejtörőkre koncentráló Zelda-klón, és ezzel nem is tévedünk túl nagyot, valójában azonban ennél sokkal többről van itt szó. Olyannyira, hogy a végeredményt lehetetlen egyetlen mondatban jellemezni, mert mind a koncepció, mind a játékmenet, mind az általános hangulat annyira kellemes benne, hogy ha magával ragadja az embert, akkor hibái ellenére is azonnal életre szóló élményt kínál majd.

A Seed of Life történetének főhőse Cora, egy nagyjából a tinédzseréveinek végén járó, de mindenképpen fiatal lány, aki úgy tudja magáról, hogy Lumia bolygójának utolsó túlélője az emberi fajból. A jelek szerint azonban ő sem maradhat sokáig életben, ha ezen a planétán képzeli el a jövőjét, hiszen szülőföldje haldoklik, egy rejtélyes sötét energia és valamiféle idegen létforma támadta meg, illetve foglalta el, az egyetlen reménysége pedig az, ha a segítségünkkel aktiválja az Élet Magját, gyakorlatilag egy ősi szerkezetet, amivel újra felébreszthetjük a Napot.

Hogy mi leszünk-e a fény, aki legyőzi a sötétséget, és reményt ad egy haldokló bolygónak?

Utunk során minden kiderül, sőt mi több, a kiválóan összerakott történet részeként megtudjuk, hogy talán nem is olyan rossz a helyzet, mint azt elsőre gondoltuk.

Kiadó: Leonardo Interactive
Fejlesztő: MadLight
Honlap: https://leonardointeractive.com/game/seed-of-life/

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3 3,2 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 955 3,2 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy AMD R7-260X grafikus kártya, 4 GB RAM, 4 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i5-8400 vagy AMD Ryzen 5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy AMD Radeon RX 580 grafikus kártya, 8 GB RAM, 4 GB szabad hely
Hasonló játékok: Zelda-sorozat
Kategória: akció-kaland