A „minőségi” billentyűs – Billy Preston

75 éve született Billy Preston (1946–2006) amerikai zenész, aki Hammond orgonán volt virtuóz és játszott pl. a Beatles és a Rolling Stones lemezein.

A kiváló képességű rhythm and blues és rockzenész, dalszerző a Beatles-hez, a Rolling Stones-hoz és más neves együttesekhez fűződő szoros zenészkapcsolatai révén talán ismertebb volt mint saját jogán.

Amellett, hogy ötödik Beatle-ként és hatodik Rolling Stone-ként emlegették dolgozott például a Sly and The Family Stone együttesel, Joe Cocker-rel. Kitűnő énekes és „minőségi” billentyűs volt. Saját jogán több dala volt listavezető, albumai közül is a listák élvonalába került jó néhány. Eredeti figurája volt a hatvanas-hetvenes évek zenei világának.

Szülővárosából, Houstonból családjával hamar Los Angelesbe került. Csodagyerekként tartották számon: egész kis kölyökként kísérte többek között Mahalia Jacksont, és szerepelt az ötvenes évek végének legendás filmjében, a St. Louis Bluesban (a blueslegenda W. C. Handyt alakította.). A Shindig című televíziós műsorban 14 éves korában szerepelt először, de akkor is mindössze16 volt, amikor részt vett Little Richard európai turnéján, s nagyjából ebben az időben Sam Cooke soul-legendával és Ray Charles-szal is színpadra léphetett.

Preston nemcsak a feketék zenéjéhez kötelezte el magát, hanem a fehér rockzenében is nyomult. Igaz, hogy elaprózta tehetségét, de kerülte a nyálas slágerzenét, mindig az igényességre törekedett.
A Beatles együttessel a hatvanas évek második felében került kapcsolatba. Őrzi emlékét a Beatles 1968-as „fehér” albuma, a Let It Be című búcsúlemeze, a liverpooliak Get Back című kislemeze is.

A Beatles feloszlásának Preston is egyik vesztese volt. A Beatles-korszak után George Harrison-nal együtt fontos közreműködő volt a Bangladesh-koncerten. (A koncertről megjelent lemezért ő is megkapta a Grammy-díjat.) Játszott John Lennon Plastic Ono Band, majd az Imagine című albumán. Ringo Starr-ral turnézott a nyolcvanas évek végén.

A Rolling Stones-szal a Sticky Fingers és az Exile On Main Street című albumon dolgozott, a hetvenes években, majd 1997-ben is turnézott Jaggerékkel.

Preston írta Joe Cocker You Are So Beautiful című, a hetvenes évek közepén megjelent dalát, amely előkelő helyre került a brit listán. Koncertezett többek között Eric Clapton-nal, Bob Dylan-nel, Aretha Franklin-nel, Tina Turner-rel, Stephen Stillsszel, Stevie Winwood-dal, Carole Kinggel. Egyik utolsó felvételét a Red Hot Chili Peppers együttessel készítette.

Saját dalai közül listavezető volt az 1972-es Outa-Space (Grammy-díjat kapott érte), az 1973-as Will It Go Round in Circles és a Space Race, az 1974-es Nothing From Nothing, kitűnő dala volt, ha nem is listavezető a That’s The Way God Planned It.

Szerepelt a hetvenes években a Saturday Night Live című tv-showban. Budapesten is koncertezett a hetvenes évek végén, de nem volt különösebb sikere. A nyolcvanas években Syreeta Wright soul-énekesnővel énekelte a With You I’m Born Again című duettet, amely a Billboard 100-as listáján a 4. helyezést ért el.. Több gospel-albuma is jelent meg. (Kovács Miklós)

Emlékezzünk dallamaira néhány felvétel meghallgatásával.

https://youtu.be/G_DV54ddNHE