75 éves lenne Schöck Ottó

A Metró együttes: elől Schöck Ottó, ?, Brunner Győző, hátul Frenreisz Károly, Sztevanovity Zorán, Sztevanovity Dusán. 1968. (Fotó: Fortepan/adományozó: Szalay Zoltán)

75 éve született Schöck Ottó (1946–1999) zenész és zeneszerző, a Metro együttes alapító tagja. Középiskolai tanulmányait a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban végezte 1960 és 1964 között. 1963-tól 1970 májusáig tagja volt a Metro együttesnek, mint billentyűs.

A Metro legtöbb dalának zeneszerzője volt – ő írta az Ülök egy rózsaszínű kádban című slágert is – 1970 elején kiszállt a Metróból, mert elege lett az állandó koncertezésből, a sok utazásból, helyét a dzsessz-színtér egyik elismert alakja és igen érdekes figurája, Fogarasi János vette át.

Később megalapította a Schöck együttest, azonban ezzel a formációval már nem ért el jelentős sikereket. 

Zenekarával játszott Ausztriában és Svájcban, turnézott Norvégiában és Svédországban is. 1975-ben a Syrius Széttört álmok című lemezén billentyűsként és zeneszerzőként is feltűnik.

Dalokat írt többek között Zalatnay Saroltának, Szűcs Judithnak, Szécsi Pálnak, Korda Györgynek, Koncz Zsuzsának és Zoránnak.

52 évesen hunyt el.

https://youtu.be/HcBb57jPy6k

https://youtu.be/NR2exS4XiOw

Kapcsolódó:

A Metro ötven éve vette fel az első magyar koncertlemezt

További hasonló témájú videók