A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (1)

Csallóközi néptáncegyüttesJúnius 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek.

„Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.”

Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal rendelkező Csallóközit Dunaszerdahelyen.

Az együttes 1954-ben Pozsonypüspökin a Csemadok helyi szervezete keretében alakult, ott is működött pár évet, aztán főleg anyagi okok miatt átvándorolt Somorjára, ahol már a Járási Művelődési Ház és a Csemadok helyi szervezet közös együtteseként Felső-csallóközi Népi Együttes név alatt jegyeztette magát.

1960-ban, mivel a somorjai járást beolvasztották a Csallóköz nagy részét magába foglaló új dunaszerdahelyi járásba, a fenntartó szervezetével együtt az együttes is Dunaszerdahelyre költözött. Ott megállapodva Csallóközi Dal- és Táncegyüttes név alatt fejtette ki nagyon hasznos nemzetiségi kultúránkat ismertető tevékenységét. Jelenlegi nevét és szervezeti felépítését a „bársonyos” forradalom után vette fel.

 

További hasonló témájú videók