Hazaindult az OSIRIS Rex

2021. május 10-én a szonda 7 teljes percre bekapcsolta fő hajtóművét, ezzel a 2018-as megérkezése óta a legjelentősebb manővert kezdte meg: óránként közel 1000 kilométeres sebességgel távolodni kezdett a kisbolygótól a Föld irányába – közölte a NASA.

A hazáig tartó útja kb. 2,5 évet vesz majd igénybe, 2023. szeptember 24-én kell megérkeznie. Ekkor a szondától elválik majd az a kapszula, amelyben a Bennu kőzetmintáit cipelte hazáig, belép a légkörbe, és ejtőernyők segítségével Utah állam egy katonai területén landol.

A szonda eddigi tevékenységét az határozta meg (ahhoz viszonyították a neki küldött parancsokat), hogy hol helyezkedett el a Bennu kisbolygóhoz képest – ez mostantól úgy változik, hogy hol helyezkedik el a Földhöz képest. Az út során már a korábban folyamatosan használt navigációs kamerája nélkül közeledik, a sebességét és a helyét az irányító hálózat által küldött, majd a szondáról visszaérkező rádiójelek alapján számítják ki.

A hazaút során kisebb pályamanőverekre lesz csak szüksége, a szonda ugyanis úgy indult útnak, hogy a Nap gravitációja segíti majd a Föld közelébe jutni. Ahhoz, hogy a szállítmányát haza tudja küldeni, persze ennél precízebb irányításra van szükség, ezt végzik majd a kis pályamanőverekkel.

Az OSIRIS-REx több mint 60 gramm kőzetmintát hoz haza a Bennu kisbolygóról, amelyről a szakemberek úgy tartják, hogy a Naprendszer rendkívül korai állapotát őrizte meg. A szonda által végzett mérések, és a készült felvételek eddig is rengeteg tudományos eredményt adtak, ha a minták is hazaérkeznek, ez a szám tovább nő majd.

 

 

(Visited 22 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: