Ferge Zsuzsa 90

Ferge Zsuzsa

90 éves Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas magyar szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szegénység, a kirekesztés és a társadalmi rétegződés szociológiai aspektusának jelentős kutatója. 2006-tól az MTA Gyermekszegénység Elleni Programiroda vezetője.

Ebből az alkalomból készített vele életútinterjút a Partizán (magyar ellenzéki csatorna, amelyik felvállalta, hogy térden legyártja mindazokat a hiányzó közéleti tartalmakat, amelyekkel a propagandacsatornává silányított közszolgálat nem szolgál).

„Rengeteg történet jött elő, onnantól fogva, hogy milyen volt gyerekkorában József Attilával kirándulni, odáig, hogy a polgári zsidó származásával ’45 előtt és ’45 után is gond volt, a háború után a polgári, előtte a zsidó részével.

Ma már ő a magyar szociológia legismertebb alakja, de ez a karrier nem indult könnyedén. Első munkahelye a KSH volt, ahol először a társadalmi rétegződés, aztán a hazai szegénység kutatásába kezdett, és emiatt kirúgták. Akkoriban ezek a jelenségek, ebben a megfogalmazásban nem léteztek hivatalosan, és nem is akarták, hogy ez megváltozzon.

2005-ben Gyurcsány Ferenc felkérésére kidolgozott egy társadalompolitikai programot a gyermekszegénység radikális csökkentésére. Gyurcsány azt ígérte, ha megnyeri a választást, akkor nekikezd a megvalósításának, de miután megnyerte a választást, többet nem beszélt Zsuzsával. A végén még arra is válaszolt, hogy ha visszatekint az egész életére, akkor elégedettnek érzi-e magát, és a rengeteg munkájából mi az, amire a legbüszkébb.

Az interjú során emlegetett NÉKOSZ mozgalomról szóló videónkat itt lehet megnézni.”

(Visited 89 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: