Áldozatuk nem a gaz jogcíme: Ján és Martina

A leleplező cikkeket író Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát három éve, 2018. február 21-én ölték meg a Galánta melletti, nagymácsédi családi házukban. Az eset országos tüntetéssorozatot váltott ki, amelynek következtében lemondott az ország két legbefolyásosabb politikusa, Robert Fico kormányfő és Robert Kaliňák belügyminiszter. Az Europol közreműködésével megindult, soha nem látott méretű nyomozás végül elvezetett […]

Száz éves lenne a Kisvakond papája, Zdeněk Miler

Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő és rendező szinte egész életét a Kisvakond történeteinek szentelte. Hetven rajzfilmjéből mintegy hatvannak a hőse a Kisvakond. Miler könyvillusztrátorként is ismert, sajátos rajzai több mint negyven gyerekkönyvben találhatók meg. Az általa illusztrált könyvekből együttesen több mint ötmillió példányt adtak el. Népszerűségét támasztja alá az is, hogy 10 éve még az űrbe […]

Bertolt Brecht-Kurt Weill: Koldusopera (1965; teljes előadás)

Akadnak, akik még élőben látták a színpadon Gábor Miklóst, Gobbi Hildát, Márkus Lászlót, mások viszont csak filmekből, televíziós felvételekből ismerhetik az előző század második felének színészóriásait. Legendássá lett előadást nézhetünk meg ma ismét. Koldusopera, 1965 1928-ban mutatták be először Berold Brecht londoni szegénynegyedben játszódó Koldusoperáját, amelyhez Kurt Weil komponált zenét. Még Brecht néhány évvel későbbi […]

Mit várok a politikától?

Fiatalok közéletről és politikáról. Jacenko Seman Lelkes Dominikot, a pozsonyi Comenius Egyetem Európai tanulmányok és Nemzetközi kapcsolatok Karának hallgatóját faggatta. Sajnos a járványhelyzet miatt egyelőre nem javallott találkozni az ellenőrizhető ismerőseinken kívül másokkal, de (az idén érettségiző) Jacenko Seman készülő sorozatának első darabja már vázolja a témát, mi mindenről is szeretné kérdezni azokat, akik már […]

Megfejthették, honnan jött a dinoszauruszokat kipusztító aszteroida

Végérvényesen átírta a történelmet, amikor csaknem 66 millió évvel ezelőtt a Földbe csapódott a dinoszauruszokat kipusztító kisbolygó. A 14 km átmérőjű aszteroida, amely Mexikóban kivájta a Chicxulub-krátert, egy 170 kilométer átmérőjű és néhol csaknem 20 kilométer mély képződményt hagyott maga után. Jóllehet, ennél nagyobb becsapódásoknak is vannak nyomai másutt, az időbeli egybeesés miatt sok tudós […]

Fischer Annie ösztöndíjasok kamarakoncertje – Online közvetítés

A Filharmónia Magyarország csatornája 2021. február 20-án a Gödöllői Királyi Kastély díszterméből jelentkezik. Hangversenyükön kiemelkedő tehetségek szóló- és kamaraprodukcióit hallhatják. A fiatal művészek a 2020-as évben Fischer Annie zenei előadóművészeti ösztöndíjban részesültek. A háromszoros Kossuth-díjas magyar zongoristáról, kiváló művészről elnevezett támogatás tehetséges, fiatal hangszeres és énekes szólisták pályakezdéséhez nyújt segítséget. Helyszín: Gödöllő, Királyi Kastély díszterme […]

A nő, aki feltalálta az ablaktörlőt

155 éve született Mary Elizabeth Anderson (1866–1953) amerikai feltalálónő, akinek az autókon használatos ablaktörlőt köszönhetjük. 1902-ben fejlesztette ki az autók szélvédőjét tisztító ablaktörlőt, a szabadalmat 1903-ban kapta meg. Az első ablaktörlő nagyon hasonlított a mostaniakra, a lengőkarra szerelt gumi pengét a vezető a járműből egy kar segítségével működtette. Sokan úgy gondolták, hogy zavarni fogja a […]

A lehető legpontosabb világtérkép

A térképkészítők számára a kezdetek óta az a legnagyobb probléma, hogy hogyan lehet a nagyjából gömb alakú Földet egy sík felületre leképezni. Még a jól ismert, iskolában is tanított világtérképek ezért sem tökéletesek, hiszen a Föld felszínének kiterítése során eltorzulnak a megjelenített földrajzi egységek tulajdonságai. Richard Gott, a Princetoni Egyetem asztrofizikusa és David Goldberg, a […]

ÉLŐ: A Perseverance rover megérkezik a Marsra

A Perseverance (magyarul: Kitartás, becenevén Percy) marsautó, amelyet a NASA Jet Propulsion Laboratory-ja fejlesztett ki a Mars felszínének tanulmányozására. 2020. július 30-án indították egy Atlas V hordozórakétával. Az űrszonda magyar idő szerint este 21:55-kor kísérli meg a Perseverance a leszállást a Vörös Bolygón. A küldetés elsődleges, legfontosabb célja az élet nyomainak vizsgálata a Marson.  2018 […]

A jelenlegi helyzet: Nem lesz orosz vakcina

Az összes valamirevaló szakember ajánlását vitte Marek Krajčí a kormány ülésére az orosz Szputnyik V-vakcina Szlovákiai önkéntes alkalmazását javasolva. A „Za ľudí” ezt megvétózta, szóval a jelenlegi állapot az, hogy nálunk nem lesz orosz vakcina. A javaslatban állítólag az szerepelt, hogy oltani csak önkéntes alapon, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyása után kezdenének.  Szlovákiában elvileg az […]

Ha a Marsra készül, vigyen magával térképet…

A 36. marsév beköszöntével érkezett el az ideje annak, hogy a Marsól végre földrajzi (marsrajzi) szemléletű térkép, illetve atlasz készülhessen. Az eddigi térképek fotomozaikok vagy különböző módszerrel létrehozott domborzati térképek, illetve földtani térképek voltak. A hagyományos természetföldrajzi atlaszok és térképek azonban számos földrajzi tematikát ötvöznek: alapjuk egy domborzati térkép, de szerepelnek rajtuk a vizek, jégborította […]

Online fesztivállal köszöntik a 95 éves Kurtág Györgyöt

Február 18-21. között négy estén át Kurtág György zeneszerzőt ünnepli a Budapest Music Center. A Kurtág 95 fesztivál koncertjeit ingyenes online közvetítés formájában láthatja a közönség a BMC és a fesztivál együttműködő partnerei, a Zeneakadémia és a Müpa weboldalain. A Kurtág 95 fesztiválon 2021. február 18-21. között Kurtág Györgyöt ünnepli a világhírű magyar zeneszerző 95. születésnapja alkalmából […]

A térképes időjárásjelentés ógyallai megszerkesztője

105 éve halt meg Konkoly-Thege Miklós csillagász, az első térképes időjárásjelentés megszerkesztője. 1869-ben ógyallai birtokán csillagvizsgálót létesített. 1890-ben az Országos Meteorológiai Intézet igazgatója lett. Az ő vezetése alatt szervezték meg a prognózisszolgálatot, és ekkor adták ki az első térképes időjárás-jelentést. Kimagasló szerepet játszott a tudományos élet és a kapcsolódó intézetek megszervezésében. Ógyallán alapított intézetében 1871-ben […]

Farsangtemetés Torockón és Alsósófalván

A farsang bajor-osztrák jövevényszó: a „vaschang”-ból származik. Első írásos jelentkezését 1283-ból bajor-osztrák adatokból ismerjük. Magyarországon a farsang kialakulása a középkorra tehető, elsősorban német hatás eredményeként. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten […]