Szökik a levegő a Nemzetközi Űrállomásról

Szökik a levegő a Nemzetközi Űrállomás (ISS) orosz részlegéből. Szakértők most azt fontolgatják, hogy a két orosz kozmonauta lezárja-e a hibás részleget, és hozzányúljon-e az oxigéntartalékhoz. A szivárgás valószínűleg a Zvezda modulon van, de nem tudják, hogy pontosan hol. Októberben egy 4,5 centiméter hosszú repedést találtak a modulon, akkor azt befoltozták, anélkül, hogy megtudták volna, mitől keletkezett. Utána észlelték az újabb szivárgást. Novemberben már egy űrsétát is végrehajtottak a lék helyének felderítésére, de nem találták meg. Mindenesetre az orosz űrhivatal bejelentette, hogy elég oxigéntartalékkal rendelkezik az ISS, de februárban újabb oxigénszállítmányt fognak eljuttatni az állomásra.

Az, hogy az űrállomás egy modulja ereszti a levegőt, még nem lenne túlságosan nagy baj, de a Zvezda modul az egyik legfontosabb eleme az űrállomásnak. Erre dokkolnak a Progressz teherszállító hajók és ez az egyetlen modul, aminek saját hajtóművei vannak. Ráadásul a Zvezda már több mint 20 éves, még 1998. november 20-án indították Bajkonurból, vagyis ez a legrégebbi és a pályaemelések miatt valószínűleg a legjobban igénybe vett része az állomásnak.

Az űrállomás körülbelül 360 km magasságban, alacsony Föld körüli pályán kering. Emiatt folyamatosan érintkezik a légkör legfelső rétegével, ami lefékezi az űrállomást. A fékezés hatására az űrállomás veszít a magasságából és a Föld fele süllyed. Ezt a süllyedést állandóan korrigálni kell, amit jelenleg vagy a Zvezda modul két főhajtóművével, vagy az űrállomáshoz kapcsolt orosz teherszállító űrhajók hajtóművével oldják meg. A pályakorrekció lényege, hogy az űrállomást a haladási irányába felgyorsítják, így eltávolodik a felszíntől.

 

ISS zvezda

(Visited 71 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: