Kitört az Etna, földrengés is volt Szicíliában

December közepe óta tart a vulkáni tevékenység az Etnán. 13-án este kitörések kezdődtek az egyik kráteréből, amit lávakifolyások is követtek.

December 22-én hajnalban, 24 órával az előző aktivitása után újabb kitörés zajlott az Etnán, a lávafolyás nagyjából egy órán át tartott.

Olaszország két tektonikus lemez, az Eurázsiai- és az Afrikai-lemez találkozásánál fekszik. Ezek egész pontosan Szicília és a félsziget között futnak össze, ez az oka annak, hogy ezen a környéken gyakoriak a földrengések és a vulkáni tevékenység.

A legtöbb vulkán errefelé már legalább 100 éve inaktív, nem mondható el ez azonban Stromboliról, az Etnáról és a Vezúvról. Ezek közül az Etna a legnagyobb.
A Stromboli a legkisebb, de a legaktívabb. A vulkán az utóbbi 2000 évben folyamatosan dolgozik. 

A Vezúv utoljára 1944-ben tört ki.

Az Etna nagyon gyakran tör ki, az utóbbi évszázadokban legalább 77 ember vesztette életét ennek következtében, legalábbis ennyit dokumentáltak biztos források. Aktivitása magasságának is köszönhető, ami 3326 méter (kétszer akkora, mint a Vezúv).  

Kedd este, 21.27-kor 4,6-os erősségű földrengés rázta meg Szicíliát. Körülbelül tíz másodpercig rázkódott a föld, amit az egész szigeten, Palermóban, Ragusában, Szirakúzában és Cataniában is érezni lehetett. A földrengés epicentruma a tenger alatt, 30 kilométeres mélységben lehetett a szigettől délre. Károkról még nem érkezett hír.

#Etna #Etna

https://youtu.be/ANuqpvfTpqo

 

További hasonló témájú videók