Igor Matovič és a miniszterek sajtótájékoztatója a COVID-19 kompenzációs rendszerekről

November 1-jétől igényelhetik az ún. állami elsősegélyt a munkáltatók, beleértve az egyéni vállalkozókat is. Az új állami elsősegély-programban másfélszeresére nő a forgalomkiesésért járó kompenzáció. 
Azok a munkáltatók, akiknek a forgalma igazolhatóan legalább 20%-kal visszaesik, különböző mértékű kompenzációra jogosultak. 20%-os visszaesésnél ez az összeg jelenleg 180 euró, 40%-nál 300, 60% esetében 420 és 80%-os visszaesésnél 540 euró. Ezek az összegek azonban a másfélszeresükre nőnek: 270 / 450 / 630 / 810 €-t tesznek majd ki.

Az ún. Kurzarbeit 880 euróról 1100 euróra nő maximálisan, a dolgozó eddigi bérétől függően.

Igor Matovič miniszterelnök ennek kapcsán elmondta, hogy ez mind kombinálható is. Mondott egy példát, miszerint egy bezárt étterem igényelheti dolgozói után a 80%-os bértámogatást, 10%-ot a forgalomcsökkenésért és a bérlet felét a gazdasági minisztériumtól.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter közlése szerint, aki esetleg kimaradna ebből, mert járuléktartozása van, annak meg kell egyeznie a biztosítóval a törlesztőrészletekről (ún. fizetési naptár), és miután az első részletet befizette, szintén igényelheti a kompenzációt.

Bevezeti a kormány az ún. Covid-pótlékot azon egészségügyi dolgozók és a szociális otthonok munkatársai számára, akik munkahelyükön fertőződnek meg. Matovič szerint havonta 200 millió eurójába kerül ez az intézkedéscsomag a kormánynak.

További hasonló témájú videók