A Sing a Song énekverseny 2020 győztese: Nátek Eszter

A Sing a Song  gyermek és ifjúsági egyéni énekverseny a Komáromi Regionális Művelődési Központ és a Komáromi Művészeti Alapiskola együttműködésében, virtuális jelleggel és elektronikusan továbbított videofelvételek formájában valósult meg. A versenyben a Komáromi járás összes alap- és középiskolája, illetve művészeti alapiskolája részt vehetett. Az alapiskolák 5-9. évfolyamának népdal kategóriájában győztes videofelvételén Nátek Eszter, a bátorkeszi Kováts József […]

A XV. Népzenei tábor gálaműsora (1.)

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet népzenei táborára 2020. július 29. és augusztus 2. között került sor Dunaszerdahelyen. A népi énekeseket Köles Éva, a citerásokat Borsi Ferenc és Berde Sarolta oktatta. Elsőként Illés Barbara mutatta be, hogyan lehet három nap alatt megtanulni citerázni. Gyermekdalokat játszik. Résztvevők: Csillagfürt népdalkör, Nagyabony (Janik Mária, Kiss Katalin), Rozmaring citera és […]

Kisvárdára várva (3)

Idén 32. alkalommal kerül sor a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Az eseménysorozat szervezőinek köszönhetően megosztjuk Önökkel az előzetesen készített videókat és információkat. A Gusztáv című magyar rajzfilmsorozat emblematikus figurája kerül a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának középpontjába. A szürke hivatalnok, az állampolgár, a kizsákmányolható munkás, az idealista, a rendszer kiszolgálója. Ez mind Gusztáv. Régen és […]

Erőt, egészséget, Tanár úr! • Szeberényi Zoltán 90

»Az elemi iskola első két osztályát a csehszlovák polgári demokráciában végeztem, harmadiktól Horthy félfeudális, a demokrácia minden vívmányát nélkülöző, álkeresztény rendszerében művelődtünk és szocializálódtunk. A háború alaposan megzavarta, a rá következő „béke” pedig berekesztette iskolai művelődésünket. A fegyverek elhallgattak, de a felvidéki magyarságra a „zárójeles négy év” borzalmai vártak. Szinte törvényszerű, hogy a „jégtörő” februárt […]

Kisvárdára várva (2)

Idén 32. alkalommal kerül sor a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Az eseménysorozat szervezőinek köszönhetően megosztjuk Önökkel az előzetesen készített videókat és információkat. Videó: Mátray László Kaszás Attila és Jászai Mari-díjas színművész Kisvárdán, a fesztiválon kapta pályakezdőként az első kritikai sokkot. De jó élményei is vannak Lászlónak Kisvárdáról, az éjszakai bandázás és az, hogy ez egy […]

Beliczay Gyula zeneszerző

185 éve született Komáromban Beliczay Gyula zeneszerző, a Országos Zeneakadémia tanára. Beliczay Gyula a XIX. század utolsó harmadának Európa-szerte ismert és népszerű magyar zeneszerzője volt. Emlékére Komáromban 2010-ben, születésének 175. évfordulóján nemzetközi zenei versenyt rendeztek.  Kezdetben Pozsonyban tanult zongorázni Kumlik Józseftől és később Chistellytől. Már fiatal korától foglalkozott zeneszerzéssel is. Apja kérésére 1851 és 1857 között Bécsben mérnöki tanulmányokat folytatott és […]

Antonio Banderas 60

Antonio Banderas spanyol színész, énekes Andalúziában született, ugyanott, ahol Pablo Picasso. Sokoldalú személyiség, tehetséges színész, énekes és rendező, aki hű maradt a gyökereihez és karitatív tevékenységéért is elismerésekben részesült. Pedro Almodóvar határokat feszegető filmjeitől jutott el egészen a világhírig – legismertebb filmjei: Zorro álarca, Desperado, Evita, Shrek-sorozat. 3-szoros Golden Globe jelöléssel büszkélkedhet. https://youtu.be/0q4eKe0dsaw

Kisvárdára várva (1)

Idén 32. alkalommal kerül sor a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Az eseménysorozat szervezőinek köszönhetően megosztjuk Önökkel az előzetesen készített videókat és információkat. Elsőként egy olyan fiatal színésznőt láthatunk, aki Kisvárdán született és járt iskolába, ott lett belőle színésznő. Gubik Petra álma az volt: „Egyszer én is szeretnék majd ott állni…” Sikerült! A videóban arról mesél, […]

Jönnek a Perseidák!

Ha a nyár utolsó hónapjában az éjszakai égre pillantanak, akkor biztos, hogy elcsípnek legalább egy fényes meteort. A Perseus csillagkép irányából száguldózó meteorok, vagyis a Perseidák az év egyik leglátványosabb meteorraja is egyben.  2020-ban a Perseidák maximuma augusztus 12-én 13 és 16 óra közé esik, ami nem éppen ideális, ám ettől függetlenül a legtöbb tűzgömböt […]

Tündérkert – Rendhagyó prímástalálkozó (3)

Az idei Tündérkert Művészeti Fesztiválon tartották meg a Rendhagyó Prímástalálkozót is. A magyar zenei élet kimagasló egyéniségei muzsikáltak együtt, akik ugyan különböző zenei műfajokat képviselnek, közös zenei anyanyelvük azonban a magyar népzene. A formáció tagja a hegedűvirtuóz Pál István Szalonna és Vizeli Balázs, a világ egyik legjobb cimbalmosaként számon tartott Balogh Kálmán, valamint Bede Péter […]

Nagaszaki

2014-ben egy addig soha nem látott videó került ki az internetre a Nagaszakira ledobott atombomba előkészületeiről. A felvétel a Los Alamos-i laboratórium könyvtárából került elő. A Kövér embernek (Fat Man) nevezett bombát egy csendes-óceáni szigetről, Tinianról indították 1945 augusztus 9-én, és 74 ezer ember halálát okozta. Egyes történészek szerint teljesen feleslegesen, mivel a három nappal […]

A HENTESSEGÉD – Komáromi Jókai Színház (Teljes előadás)

A Ladislav Ballek regényéből készült színpadi adaptáció témája a második világháború után kialakult furcsa helyzet. A helyszín egy szlovákiai határ menti kisváros. Ide érkezik családjával Riečan mészáros a hegyekből, leégett a háza, s felkelő múltjára való tekintettel az új állam kiutal számára egy mészárszéket a déli régióban, Palánkon. A bolttal együtt azonban megörökli a régi […]

Domonkos István 80

  Domonkos István József Attila-díjas író, költő ma 80 éves. A vajdasági magyar irodalom élő legendáját a vele készült beszélgetés részleteivel köszöntötte a Forum Könyvkiadó Intézet. Az interjú a 2013-as Dombos Remixen készült, Kishegyesen, amikor Domi legutoljára otthon járt. A beszélgetést Orcsik Roland vezette. Domonkos István Ókéren született és Jugoszláviában nőtt fel. A szabadkai tanítóképzőben […]