Ha belehallgatsz, rájössz, hogy ismered: Carl Orff

125 éve született Carl Orff német zeneszerző, zenetanár. Egyedülálló zenés színpadi műfajt teremtett, amelyben színjáték, tánc, ének és zene teljesen egyenrangú volt. Első komolyabb művét 1917-ben írta: színpadi kísérő zene volt Shakespeare Szentivánéji álom című darabjához.

Zeneszerzői életműve szinte teljes kizárólagossággal színpadi alkotásokból áll. Témáinak nagy részét a mitológiákból, a mesékből, és a középkori mondákból vette. Első nagy színpadi sikerét 1937-ben, Frankfurtban aratta, az akkor színpadi változatban előadott Carmina Buranával. Ezt követték további művei, ezúttal már kifejezett operák: A hold, Az okos lány, a Bernauerin, majd a Carmina Burana párdarabjai: a Catulli Carmina és a Trionfo d’Afrodite

Zenepedagógiai munkássága is jelentős. Koncepciója a ritmikai improvizációra épül, kiindulópontja a gyermekdalok- és játékdalok felhasználása. 

A negyvenes évektől Orff figyelme fokozatosan az antikvitás felé fordult, következő darabjai az ógörög mitológiából merítettek. Mintegy nyolc évig dolgozott az Antigonaén (1941–1949), majd Oidipusz történetét foglalta zenébe – Oedipus der Tyrann (1951–1958), Hölderlin szövegeire, 1963 és 1967 között pedig a Prométeusz-mítosz Aiszkhülosz-féle változatát énekelte meg, amely tulajdonképpen sem nem opera, sem nem oratórium, de természetesen zenés színház, ami Orffot a kezdetektől vonzotta, mintegy újraértelmezve vagy legalábbis továbbgondolva a wagneri Gesamtkunstwerk (összművészet) fogalmát.

Két tündérmesén alapuló operát is komponált: 1936 és 1938 között írta a Der Mond (A hold) című darabot, a Grimm testvérek meséje nyomán, amelyben Szent Péter megpróbálja visszaállítani a holdat eredeti helyére, a Föld felé, 1942-ben pedig befejezte másik operáját, a Die Klugét (Az okos lány). Ez utóbbi a bölcs parasztlányról szól, aki a király felesége lesz, miután válaszol három találós kérdésre.

Kapcsolódó:

Carl Orf zenei mágiája

(Visited 28 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: