Amerika színesben

Az Amerika színesben című történelmi ismeretterjesztő sorozatot 2017-ben mutatta be az amerikai Smithsonian Intézethez tartozó tévécsatorna, a Smithsonian Channel. Azóta három évadnyi jelent meg a legkorszerűbb technikával színezett archív felvételekből álló, az Egyesült Államok történelmének fontos állomásait végigkövető műsorból. Fenti videónkban az 1920-as évek felvételeit láthatják.

A harmadik évad első része (Coming to America) híres és ismeretlen bevándorlók történetét mutatta be, többek között Albert Einsteinét is. Az epizód egyik részletében a fizikus 1930-as New York-i és kaliforniai látogatása mellett két házi videó is feltűnik:

  • – egy 1931-es felvételen Einstein a Berlin melletti otthonában látható pizsamában, felesége társaságában,
  • – míg 1937-ben már amerikai lakosként tett látogatást Long Islanden egy barátjánál, ahol jókedvűen beszélgetett a család tagjaival, és játszott barátja kislányával.

 

Források: Bodnár Zsolt – Quibit.hu; Smithsonian Channel

 

További hasonló témájú videók