Mi látható a májusi égbolton?

A NASA által közzétett videó a májusi égbolt érdekességeit veszi sorra. Az időszakot a holdfény uralja, alkalmazkodnunk kell hozzá. Lesz kora hajnali együttállás, amihez nagyon korán kell kelni, és egyre rövidebb ideig láthatjuk majd az esti Vénuszt.

Hold-Szaturnusz-Jupiter együttállást figyelhetünk meg május 12-én és 13-án. A hármas együttállást az egyre korábbi pirkadat miatt csak azok láthatják, akik vagy le se fekszenek este, vagy igen korán ébrednek hajnalban. Két hajnalon is megfigyelhetjük az együttállást. 12-én 2 órakor már 7-8 fok magasságban áll a három égitest, jobb oldalon a 75 százalékos megvilágítású Hold, tőle 5,5 fokra, középütt a Jupiter, majd 4,5 fokra a Szaturnusz. 13-án a Hold már csak 65 százalékos megvilágítású lesz, és átkerül a két bolygótól balra, a távolságuk 4,5 fok lesz.

Megfordul a Vénusz járása

Az elmúlt hónapokban megszokhattuk, hogy az alkonyi-esti égbolton ragyogó ékkőként fénylik a Vénusz, azonban belső bolygószomszédunk május 4-én eléri legnagyobb kitérését, ekkor lesz látszólagosan a legtávolabb a naptól, s ekkor nyugszik legkésőbb (23:30 körül). A hónap közepén már egy órával hamarabb nyugszik, és azt se feledjük, hogy eközben a nap is egyre tovább világítja be az eget. Egyre vékonyabb sarló is lesz a Vénusz, ezt pedig már akár egy teleobjektívvel is meg tudjuk örökíteni. Ha tiszta az ég, a Vénuszt nagyon könnyű a nappali égbolton is észrevenni, a sarló alakját ilyenkor tudjuk megfelelően lefotózni, mivel esti sötétben már túl fényes, túl erős kontrasztú a bolygó.

Az Éta Aquaridák a déli féltekén élők számára jelentenek igazi showműsort, a felvétel Ausztráliában készült. FORRÁS: NASA / APOD / GANG LI

Májusi meteorjaink az Éta Aquaridák

A Halley üstökösből származó porszemcsék az Éta Aquaridák gyors hullócsillagaiként jelenhetnek meg előttünk május elején, így sajnos igen erős holdfényben, és ráadásul a legtöbb ember által nem kedvelt hajnali időszakban figyelhetjük csak meg őket. A meteorraj radiánsa, vagyis az az égi pont, ahonnan a hullócsillagok kiindulni látszanak, csak 2:30 körül kel fel, és így pirkadatig alig egy jó óra marad a meteorozásra. A csillagászati sötétség (ami a holdfény miatt eleve csak erős túlzással nevezhető sötétségnek) 3:15 körül véget ér, innentől fogva viszont az enyhén pirosas árnyalatot öltő horizont, a felette még mélykék éggel kiváló hátteret biztosít a fényesebb meteoroknak. Mivel a radiáns végig igen alacsonyan lesz, így arra számíthatunk, hogy az e rajból hulló meteorok hosszú égi utat járnak be. Ez a meteorraj, bár az északi féltekén is megfigyelhető, igazán szép előadást a déli féltekén élők számára jelent csak.

Videó: NASA/JPL-Caltech

Kiemelt kép: Május 13-án erre a látványra számíthat, aki nagyon korán felkel: a Hold, a Szaturnusz és a Jupiter hármas együttállása.

Szöveg forrása: NASA; National Geographic