215 éve hunyt el Friedrich Schiller, az Örömóda szerzője

Friedrich Schiller német költő, drámaíró, filozófus és történész, 1759. november 10-én született Marbach am Neckar városában. Goethe és Herder mellett ő a weimari klasszikusok legjelentősebb képviselője. 

Több színdarabja a német nyelvű színházak állandó repertoárjában szerepel, a balladái pedig a legkedveltebb német versek közé tartoznak. Az Örömóda című költeménye Beethoven megzenésítésében a humanizmus világhimnusza lett.

Egy teljes film ma estére:

1801-ben készült el az Az orléansi szűz című drámája. A darabban egy rendkívüli nő áll a középpontban. Szent Johanna itt azért bukik el, mert hazafias kötelességét elárulva beleszeret az ellenséges sereg vezérébe. A művet 1801 novemberében, Lipcsében mutatták be először. Nemesi oklevelet adományoztak Schillernek 1802-ben, így ettől kezdve Friedrich von Schillernek nevezhette magát.

Részlet a Vígszínház előadásából. Rendező: Szinetár Miklós:

Család

Apja, Johann Caspar Schiller felcser, később toborzótiszt, majd katonaorvos volt a württenbergi herceg hadseregében. Anyja, Elisabeth Dorothea Kodweiß egy fogadós lánya volt. Egy nővére és öt húga született. Az apa foglalkozása miatt többször lakhelyet változtattak, 1763-ban a család Lorchba költözött, majd 1776-ban Ludwigsburgban telepedtek le. Az iskolás Friedrich 13 éves korában itt írta első színdarabjait, amelyek azonban nem maradtak fenn.

Hercegi parancsra, a szülei akarata ellenére 1773-ban be kellett iratkoznia a stuttgarti katonai akadémiára, ahol jogi tanulmányokba kezdett. A növendékeket brutális katonai módszerekkel nevelték, többször keményen megbüntették. Titokban tubákot szippantott és a barátaival együtt tiltott irodalmat olvasott. Karl Eugen herceg tisztiiskolájának despotikus fegyelme megviselte a költői lelkületű növendéket, az elszenvedett sérelmek életre szóló nyomot hagytak benne.

Orvosi tanulmányok

Amikor 1775-ben az akadémiát áthelyezték Stuttgart belvárosába, Schiller szakot váltott és orvosi tanulmányokba kezdett. Ebben az évben írta a Der Student von Nassau című drámát, amely szintén nem maradt fenn. 1776-ban jelent meg nyomtatásban első verse, Az este (Der Abend). Közben Plutarkhosz, Shakespeare, Voltaire, Rousseau és Goethe műveit tanulmányozta. Szintén 1776-ban kezdett el dolgozni A haramiák (Die Räuber) című színdarabján. 1779-ben letette az első orvosi vizsgát és elbocsátását kérte, de csak 1780-ban, a disszertációja megvédése után hagyhatta el a katonai akadémiát, immár katonaorvosként.

Schiller 1781-ben fejezte be A haramiák című színdarabját, amelyet még abban az évben név nélkül kinyomtatott. A diákévek kisszerű zsarnoksága, a hatalommal való visszaélés később munkásságának alapvető témája lett. Első drámája, a bénító társadalmi konvenciókat, a magas körök romlottságát ostorozó A haramiák igaz kissé tompított formában, de színre került. A darab ősbemutatója 1782. január 13-án volt a mannheimi színházban. A darab óriási sikert aratott, főleg az ifjabb generáció körében, egy egész nemzedék ismert benne elfojtott sérelmeire és vágyaira. Karl Eugen herceget azonban felháborította ezredorvosának lázító műve, és kaszárnyafogságra ítélte a darab engedély nélküli megtekintéséért, s megtiltotta neki az efféle „komédiák” írását. Schiller a hercegi tilalom ellenére megjelent az ősbemutatón, emiatt a herceg az engedetlen írót tizennégy napra bezáratta, és megtiltotta neki, hogy komédiákat írjon. A haramiák meghozta Schiller számára az elismerést, első kritikusa „német Shakespeare-t” látott benne.

1782. szeptember 22-ről 23-ára virradó éjjel Schiller megszökött a barátjával, Andreas Streicherrel, és Stuttgartból Mannheimba utaztak. Később újabb további utazásokat tettek Frankfurtba, Oggersheimbaés Bauerbachba. Az 1782-es év antológiájában több Schiller vers jelent meg. A barátja később könyvet írt a szökésükről.

Ármány és szerelem, Don Carlos

Schiller a bauerbachi tartózkodása alatt összebarátkozott egy Reinwald nevezetű meiningeni könyvtárossal, akivel együtt dolgozott, és aki később feleségül vette az író Christophine nevű nővérét. Itt fejezte be az Ármány és szerelem című darabját. Az előkelő ifjú és a polgárlány szerelmét tárgyaló, a feudális jogrend és a társadalmi rendszer elleni lázadó darabot, amelyet sokáig nem merték előadni, sok helyen betiltották. Az ármány, a féltékenység, a zavarodottság szövevényes hálójában valósággal megváltás a szerelmeseknek a halál, amelyben végre minden tisztázódik és elcsendesedik, és amely ugyanakkor igazságot is tesz. Schiller 1783-ban állást kapott a mannheimi színháznál, de két év múlva menesztették.

Beuerbachban kezdte el írni a Don Carlost. Ebben az öregedő apa és fia nemcsak szerelmi vetélytársak, hanem a haladás a szabadság kérdése kapcsán is összeütköznek, végül minden nemes érzelmet és törekvést eltipor a gonoszságot megtestesítő inkvizíció. 1786-ban történelmi tanulmányokba kezdett. 1787-ben készült el a XVI. századi spanyol udvari környezetben játszódó Don Carlos. E művében Schiller a prózáról áttért az emelkedett drámai jambusra. A darab a patetikus-retorikus schilleri eszmedráma remek példája. Don Carlos, Fülöp spanyol király fiának alakja még emlékeztet a korábbi drámák lázadó és szerelmes ifjú hőseire, de halványabb és gyarlóbb náluk. Annál tündöklőbb és magasztosabb viszont barátja, Posa márki alakja. A darabnak valójában ő a főhőse, és olyan férfias, polgári erényeket testesít meg eszményien, amelyek ekkor már fontosabbak voltak Schiller számára, mint a szertelen szenvedélyek.

Visszatérve Mannheimba 1783 szeptemberében, Schiller maláriában betegedett meg, amely akkoriban gyakori betegség volt a mocsaras Rajna-völgyben. Itt 1785-ig színházi íróként dolgozott, és itt ismerte meg Charlotte von Kalbot. 1784-ben bemutatták a Ármány és szerelem és a Fiesco című darabjait, ennek ellenére nem hosszabbították meg Schiller szerződését. Így az író eladósodott és majdnem az adósok börtönébe került. Károly Ágost herceg, miután megismerkedett a Don Carlos című darabbal, weimari tanácsosi címet adott Schillernek.

Örömóda

1785 áprilisában az író Lipcsébe utazott Christian Gottfried Körnerhez, aki kisegítette a pénzügyi nehézségekből. Schiller barátjának, Körnernek írta Az örömhöz című ódáját, amely később Beethoven IX. szimfóniájában nyert végleges, mindenhol ismert formát. A szeretetnek, az örömnek, a zsarnokaitól megszabadult emberiség testvéri összeborulásának ezt az elragadtatott himnuszát az a bensőséges és emelkedett barátság ihlette, amely a darab születése idején Schillert vendéglátójához és tanácsadójához, Christian Gottfried Körnerhez fűzte.

1788 szeptemberében, Rundolstadtban találkozott először Goethével, de Goethét ekkor nem igazán érdekelte Schiller. Itt ismerkedett meg Caroline és Charlotte von Lengenfelddel, akiket nyáron sokszor meglátogatott. Goethe pártfogása révén 1789 januárjában kinevezték a jénai egyetem történelem professzorává. Ugyanebben az évben eljegyezte Charlotte von Lengenfeldet. Hogy Schiller feleségül tudja venni Charlotte von Lengenfeldet, Karl August herceg egy éves ellátást biztosított számára.

Weimari alkotó évek

1799. október 11-én megszületett leánya, Caroline Henriette Luise. December 3-án a költő családjával Weimarba költözött. Drámaírói munkásságának egyik csúcspontja a Wallenstein, amelynek főhőse, a német-római birodalmi hadak fővezére a harmincéves háborúban mérlegeli, hogy kössön-e békét az ellenséggel, hogy megszerezhesse a birodalmat. Az idővel versenyt futva született utolsó négy drámája, köztük a ma is sokat játszott Stuart Mária és a Tell Vilmos. Stuart Mária ősbemutatóját 1800 júniusában, Weimarban tartották. A valóságban Stuart Mária, a skótok királynője tizenkilenc évig (1568–1587-ig), haláláig sínylődött Erzsébet angol királynő rabságában. A darab három napba sűríti a cselekményt. Közben sok minden történik, részben Mária megmentése, részben elítélésének siettetése érdekében, még találkozik is a két királynő a dráma csúcspontján, bár a valóságban sohasem találkoztak. Stuart Mária rabságában is hatalmi tényező volt, és végül koholt perbe kellett fogni, hogy ne veszélyeztesse tovább Erzsébet uralmát. Schillert inkább a pszichológiai konfliktus foglalkoztatta, két rendkívüli, de végletesen ellentétes alkatú nő vetélkedése. Stuart Mária szép, szenvedélyes, nemes és bátor, bizonyos mértékig azonban könnyelműségének, érzelmi csapongásának áldozata. Erzsébet eszes és hidegvérű, de zsarnoki hajlamú, gonosz és magányos. Féltékeny Máriára, de erélyesen és következetesen képviseli az államérdekeket. Mária végül mártírrá magasztosul, ő a morális győztes, Erzsébet nagy áron kivívott történelmi győzelme pedig a szükségszerűség beteljesülése.

1803-ban készült el a Messinai menyasszony című műve, majd 1804-ben a Tell Vilmos című drámája. Schiller Tell Vilmos-történetét filmeposzokban és operában is feldolgozták. E remekművének a svájci kantonok XIII–XIV. századi szabadságharcához kapcsolódó történelmi mondákból merítette témáját. A maga nemében ez egy egyedülálló népdráma, amelynek hőse nem egy rendkívüli személyiség, hanem a svájci nép maga. A darab mozgalmas, realisztikus és látványos jelenetek hosszú, epikus során át a nép megaláztatásait, szenvedéseit és lázongását festi le. Tell kezdetben egy magányos hegyi vadász, aki kívül marad a Habsburg-helytartó ellen összeesküvők szövetkezésén. De mint szabad svájci polgár, büszkeségében nem köszönti Gessler helytartó póznára tűzött kalapját. Elfogják és büntetése az, hogy az íjával nyolcvan lépésről lőjön le a fia fejéről egy almát. Nagy kínok árán sikerül neki a kegyetlen mutatvány, de most már ő a helytartó legádázabb ellensége. Lesben áll és végez vele, mire kitör a felkelés, amely meghozza a szabadságot. A darabot 1804 márciusában, Weimarban láthatta először a közönség.

Ebben az időben Schiller egyre többet betegeskedett. 1803-ban meghalt édesanyja. 1804. július 25-én született meg Emilie Frederike Henriette nevű leánya.

Halála

1805 februárjában Schiller súlyosan megbetegedett, és május 1-én utoljára ment Goethével színházba, majd hamarosan, május 9-én meghalt. Mindeddig azt feltételezték, hogy Schiller tuberkulózisban halt meg, melyet egy akut tüdőgyulladás okozhatott. Új genetikai vizsgálatok, melyeket Schiller megőrzött hajtincsein végeztek, azonban azt mutatják, hogy Schiller súlyos ólommérgezésben szenvedett. Az ólom a szervezetébe a szobájában talált és analizált tapéta festékanyaga, illetve annak párlatának belélegzésével juthatott. Ezt erősítik meg azok a korabeli jelentések is, melyek Schiller rosszullétéről, hangulatingásáról tudósítanak életének utolsó időszakában. Holttestét 1827. december 16-án exhumálták, és Goethe kérésének megfelelően az új weimari temetőben helyezték el, Goethe koporsója mellett.

1827. szeptember 16-án Schiller földi maradványait áthelyezték a weimari hercegi sírboltba. Marbachban található a Schiller Nemzeti Múzeum, Weimarban pedig a Schiller Múzeum.

A XVIII. században Goethe mellett Schiller a német irodalom legnagyobb hatású képviselője. Életműve magában foglalja a szépirodalom valamennyi műfaját, de mellette esztétikai, költészetelméleti, történeti kérdésekről is kifejtette véleményét. Goethe és Schiller halálával véget ért a weimari klasszicizmus, felváltotta a fiatal generáció új stílusa, a romantika.

Források:

e-kultúra.hu
Hegedüs Géza: Irodalmi arcképcsarnok. 2. köt. Budapest: Trezor Kiadó, 1994.

Kiemelt kép: Anton Graff portréja Friedrich Schillerről – részlet

(Visited 42 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: