110 éve halt meg Mark Twain – de ki volt valójában?

A kérészéletű vadnyugati humoros irodalomból nőtt ki a század utolsó negyedében az egyik legjelentékenyebb, s kétségtelenül legnépszerűbb amerikai író, a Mark Twain néven ismert Samuel Langhorne Clemens művészete. A déli terület határán levő Missouri állam Florida nevű városkájában született, s gyermekéveit a Mississippi mellett fekvő Hannibál nevű kisvárosban töltötte, körülbelül ugyanolyan derűsen és csínytevő módon, mint hősei, Tom Sawyer és Huckleberry Finn.

Tizenkét éves volt, amikor kimaradt az iskolából, s betűszedéssel és más nyomdai munkával, később újságírással kereste kenyerét, akárcsak korábban Whitman, Harte, Harris és Howells.

Huszonegy éves korában hajókalauznak állt a Mississippin. Ez a nehéz és felelősségteljes mesterség azt kívánta tőle, hogy Amerikának e korszakban még igen nagy kereskedelmi és személyforgalmat lebonyolító fő vízi közlekedési vonalán, a szeszélyes folyó minden kanyarulatát, változékony mederviszonyait és áramlási irányait jól ismerve, nappal és éjjel biztonságosan végig tudja kalauzolni a rá bízott hajót a folyam másfél ezer kilométeres szakaszán.

Négy évig működött e munkakörben, amelyről később jogosan állította, hogy „ebben a rövid de kiadós iskolázásban módomban volt a legszemélyesebb és legközvetlenebb ismeretségbe kerülni mindazokkal az embertípusokkal, amelyekről csak regényekben, életrajzokban vagy történelmi művekben olvasunk”. Életének ebből a korszakából kölcsönözte írói álnevét is. A mark twain kifejezés a mérőónnal dolgozó matróznak, a hajókalauz segédjének mélységjelző kiáltása, ami szó-szerint „második jelzést” jelent, azaz két ölnyi (tizenkét lábnyi, mintegy 3,65 méternyi) vízmélységet, amiben a Mississippin egy átlagterhelésű gőzhajó még akadálytalanul közlekedhetett.

• • •

Mark Twain egyetlen létező mozgókép felvétele
a Smithsonian Magazine oldalán látható.

• • •

Élete:

Tom Sawyer kalandjai:

 

 

 

 

 

(Visited 48 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: