Tomáš Radil: Az auschwitzi fiúk

  75 éve szabadult fel az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor. A hivatalos megemlékezés délután fél háromkor kezdődött 50 ország vezetőinek és túlélőknek a részvételével. Pont akkor, amikor a Vörös Hadsereg katonái 75 évvel ezelőtt megnyitották a megsemmisítő tábor kapuit.

75 éve ölték meg Szerb Antal írót

75 éve, 1945. január 27-én ölték meg Szerb Antal írót, irodalomtörténészt, műfordítót, az Utas és holdvilág, a Pendragon legenda, a Magyar irodalomtörténet és A világirodalom története szerzőjét. A holokauszt mai, európai emléknapján általa emlékezzünk emberi létezésünk sötét oldalára.

Eddie van Halen 65

Eddie Van Halen holland születésű amerikai gitáros, billentyűs és producer, a Van Halen nevű zenekar alapítója és gitárosa a XX. század egyik nagy hatású gitárzenésze. Zenekarával 1978-ban adták ki első lemezüket, mellyel megváltoztatták a rockgitározás arculatát.

Fehérköpenyesek – Dr. Pető Ernő

Dr. Pető Ernő (1886–1959) Kistapolcsányban született. 1909-ben vette át orvosi diplomáját. Az I. világháború alatt lett a Szombathelyi a Honvéd Helyőrségi Kórház sebészeti osztályának vezetője. Vezetése alatt a kórház óriási fejlődésen ment keresztül. 75 évesen bekövetkezett haláláig Sárváron dolgozott.