Fehérköpenyesek – Dr. Pető Ernő

Dr. Pető Ernő (1886–1959) Kistapolcsányban született. 1909-ben vette át orvosi diplomáját. Az I. világháború alatt lett a Szombathelyi a Honvéd Helyőrségi Kórház sebészeti osztályának vezetője. Vezetése alatt a kórház óriási fejlődésen ment keresztül. 75 évesen bekövetkezett haláláig Sárváron dolgozott.

Orvosi diplomáját 1909-ben Budapesten kapta kézhez, műtőorvosi oklevelét a híres Hültl Hümér (1868–1940) mellett szerezte. Az első világháborúban tartalékos ezredorvosként teljesített szolgálatot. 1915-ben került a szombathelyi Császári és Királyi Katonai Tartalékkórházba (itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Szegedy Georginával (1873–1959), aki önkéntes nővérként dolgozott), amelyet 1919-ben Linder Béla (1876–1962) hadügyminiszter polgári célokra engedett át. Az intézmény igazgató-főorvosi posztjára Petőt nevezték ki. Vezetése alatt avatták fel 1929. szeptember 1-jén az új közkórházat.

Intézményvezetői és sebészi tevékenysége mellett elnöke volt a Vasvármegyei Orvosszövetségnek, a Vasmegyei Törvényhatósági Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének, majd 1936-tól a Vas, Zala és Sopron megyék orvostársadalmát tömörítő Orvosi Kamarának. Alapítója a Magyar Cserkészszövetség III. (Nyugat-magyarországi) Kerületének, előkészítője és fő szervezője az 1934-ben megalakult szombathelyi Rotary Klubnak, valamint az 1930-as években a Megyei Vöröskereszt elnökeként is tevékenykedett. Munkásságát számos elismeréssel és kitüntetéssel (Nagy Szent Gergely Rend lovagja, Koronás Arany Érdemkereszt, Bajor Érdemkereszt stb.) ismerték el.

1944 áprilisában zsidó volta miatt felmentették igazgatói állásából, és letartóztatták. Szabadulását követően, a háború után, visszatért Szombathelyre és 1952-ig újra megbízták a kórház igazgatásával. A háború után osztályidegennek minősítve másodszor is elűzték abból a kórházból, amely neki köszönhette létét, és Sárvárra helyezték. 1958-ban Szombathelyen búcsúztatták a nyugdíjba vonuló orvost, aki egy évre rá Sárváron halt meg, 1959. november 1-jén.

Hitvallása: 

„Méltónak maradni a szenvedő emberiség bizalmára”

A Szombathelyi Televízió kisfilmje. Alkotók: Horváth Zoltán és Boros Ferenc.

A Fehérköpenyesek orvosportré filmsorozat Dr. Széll Kálmán PhD. Fehérköpenyes óriások című kötete alapján készült (Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2007, 2019). A filmben dr. Széll Kálmán nyugalmazott főorvos működött közre.

Kép: Orbán Róbert Pető-szobra a Markusovszky Kórház területén, a Pető Ernő Orvosi Könyvtárhoz (az egykor Pető-villához) vezető sétányon áll.
Pető Ernő (1886–1959) volt az 1929-ben átadott szombathelyi kórház első igazgató-főorvosa.
A sétány mentén eddig öt olyan szobrot helyeztek el, amely a kórház tudós orvosainak állít emléket. Közülük az első az 1999-ben felavatott Pető-szobor volt. (Köztérkép)

Kapcsolódó:

DR. PETŐ ERNŐ ORVOSI KÖNYVTÁR

(Visited 24 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: