Leoš Janáček (1854–1928)

165 éve született Leoš Janáček zeneszerző. Művészete a cseh műzene legjelentősebb hagyományait és a morva népzene elemeit ötvözi. 

Észak-Morvaországban született, a sziléziai határhoz közel. Lelkesen gyűjtötte a népdalokat, lenyűgözte az ősi szláv kultúra, ami munkásságát is alapvetően meghatározta. Apja iskolaigazgató volt, Janáček tőle kapta első óráit, majd a brünni Ágoston rend papi iskolájában tanult. A növendékek fő tantárgya a kóruséneklés, amelyet zenekari gyakorlat is kiegészített. Alaposan megismerkedhetett az európai zenekultúrával a gregoriántól egészen a romantikus operákig.

Tanulmányait a prágai orgonaiskolában, majd a lipcsei és bécsi konzervatóriumokban folytatta. Az 1870-es évek közepétől tanárként is dolgozott; először elnyerte a Brünni Filharmóniai Társaság igazgató karnagyi tisztét, majd az orgonaiskola igazgatója lett. Nagy hangsúlyt fektetett a cseh nemzeti zene népszerűsítésére, elsősorban Smetana és Dvořák műveinek megismertetésére.

Saját zeneoktatási módszert alakított ki, és értekezései megjelentek az általa sokra tartott nyelvi dallamosság fontosságáról és az atonális zene érdekességeiről.

Antonin Dvořákkal 1883-ban személyesen is megismerkedett, szoros barátság alakult ki közöttük. 1890-től a nyelvész és népdalgyűjtő František Bartošsal tudományos alapossággal elkezdte a cseh folklór feldolgozását. A népdalok egy részét zongorakíséretes formában is feldolgozta. 1895-ben a prágai Néprajzi kiállításon morva folklórbemutatót rendezett. 1904-ben megvált tanári állásától, hogy minden erejét a zeneszerzésnek szentelhesse.

Munkáját sokáig nem ismerték el, első átütő sikerét Jenůfa című operája 1916-os bemutatójával aratta.

Ezt követően több sikeres operát írt, a legismertebbek: Prücsök úr kirándulása a Holdba, Prücsök úr kirándulása a 15. századba, Kátya Kabanova (1921), A ravasz rókácska (1924), A Makropulosz-ügy (1926), Jelentés a holtak házából (1928). Zongora- és kamaraművei (vonósnégyesek, hegedűszonáta) is jelentősek, zenekari művei közül a legfelkapottabbak a Gogol műve nyomán készült Tarasz Bulba (1915–18) zenekari rapszódia, a zongorára és kamarazenekarra komponált Concertino és a Sinfonietta (1926).

https://youtu.be/NCXRqgXiARA

Egyik utolsó nagyszabású műve az 1926-ban keletkezett Glagolita mise, amelyben az ószláv egyházi énekek archaikus hangzásvilágát a modern impresszionista színezetű hangzatok világával ötvözi. Önéletrajzi ihletésű, vallomás jellegű vonósnégyese (Intim levelek, 1928) a 20. századi kamarazene legihletettebb darabjai közé tartozik.

https://youtu.be/kUJnSarZ-qI

Élete utolsó évtizedében figyelt fel rá az európai modern zenei élet, közös koncerten szerepelt Bartókkal és Schönberggel, a Berlini Porosz Művészeti Akadémia pedig tagjává választotta. A belföldi és külföldi elismerések ellenére szerény emberként élte utolsó éveit. Ostravában hunyt el, hirtelen jött, súlyos tüdőgyulladás okozta halálát.