A szabadság ára

November volt, télelő, s Prágában elindultak a diákok, hogy gesztenye helyett tiltakozó transzparenseket meg lángoló gyertyákat szorongassanak a markukban. Nem sokkal később mindenki, aki változást óhajtott, szervezkedni kezdett.

Indulásunkkor így emlékeztünk meg minderről, s azért tesszük közzé újra és változatlan formában, mert lényegében folyamatosan időszerű:

Találtunk egy korabeli felvételt Szepsiből:

Lágyan, „bársonyosan” terjedt a forradalom, akár az őszi ködök. S bár a történelem megszámlálhatatlan példát vonultat fel arra, hogy a szabadságnak nagy ára van, s minden forradalom törvényszerűen felfalja gyermekeit is – a reményt, amit magával hoz, semmi máshoz nem lehet hasonlítani. Eufóriás állapotba kerültünk tőle, mint a szerelem ígéretétől. Sugárzó arcú emberek járták az utcákat, mosolyogtak, reménykedtek. A háttérben pedig a hatalmukat féltők megkezdték az alagutak ásását. Tudják, amelyeken át átmenthetők a kapcsolatok, döntési pozíciók, elfekvő hitek, hitelek és készletek… Ahogy Karel Kryl, a „bársonyos” szimbólumává vált cseh énekes fogalmaz: a demokráciának a szíve helyén gyomra van…  Karel Kryl: Demokracie

Ratkó József sem kíméli a hatalmat 1970-től Dinnyés József által terjedő versével: Chanson a hatalomról kezdőknek

Idővel rájöttünk, hogy győztünk ugyan, de a szabadsággal és a demokráciával nemigen tudunk mit kezdeni. Ezzel együtt, amíg szabad a szó és szabad  a szív, szabaddá tehető az akarat is, amely nagy dolgokat vitethet véghez azokkal, akik akarnak és mernek bátrak lenni. Amikor kell. Karel Kryl: Morituri Te Salutant  (A halálba menők köszöntenek)

Most, amikor szembesültünk azzal, hogy nem volt elég húsz év profi országvezető hivatalnokok (lásd még: politikusok) előállítására, egyre inkább rohanunk egy új forradalomba. A nép, a civilek, az országlakosok ráébrednek lassan, hogy nem a megmondóemberektől függenek, hanem ŐK MAGUK lehetnek azok, akik megmondják, mi kéne, hogyan kéne, hogy nyugodtan élhessék életüket, alkothassanak, dolgozhassanak, családot nevelhessenek, és szeressenek – a rájuk tukmált gyűlölködés helyett.

Ahhoz, hogy megértsük egymást, bele kell élnünk magunkat a másik bőrébe. És akkor felismerjük a másik ember mozgatórugóit, kétségeit, és rájövünk, hogy nem is a gyűlölet dolgozik benne, hanem talán csak az ismeretlentől való félelem. Ez az a pont, ahonnan új utak indulnak egymás felé és a nagyvilágba. A zsigereinkbe rögzült félelem lassan emlékké válik, gyerekeink már nem is értik, miért kell összerezzennünk egy rendőr láttán, miért szorul össze a gyomrunk, ha csenget a  postás és hivatalos levelet nyom a kezünkbe. Ne adjuk fel most, amikor megint nehéz, és nagyszüleink kapitalizmust lefestő rémtörténetei idéződnek fel bennünk. TUDJUK, hogy nem vagyunk kötelesek elfogadni az elénk tálalt megoldásokat, VAN JOGUNK kételkedni és választani. S ha végképp nem tetszik a hatalom arroganciája, elővehetjük a fiókból a kulcscsomókat meg a gyertyákat újra. Azaz: nem nekünk kell tartanunk a hatalomtól. A hatalomnak kell felismernie, hogy minden lépését figyeljük, és nem kényszerek, hanem józan meggondolások vezetnek, ha véleményt mondunk arról, ki lesz, akit megtisztelünk azzal, hogy időlegesen MEGBÍZZUK ügyeink és jólétünk biztosításával.

Haraszti Mária • 2011 

_______________

Kapcsolódó anyagaink:

1989 – A bársonyos forradalom képekben

Volt egyszer egy forradalom (emlékest, 2012)