A magyar népmese napja

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án – Benedek Elek születésnapja – rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

A népmesék továbbélését idehaza a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szervezésében évente megrendezett országos Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny rendezvénysorozata segíti.

A pórul járt paraszt • Németh Enikő (Érsekkéty) mesemondása Rozsnyón, a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny 3. kategóriájában. Felkészítő tanára Molnár Tímea volt.

A 4. kategóriában 2015-ben aranysávos minősítéssel végzett Galamb Krisztián Ragyolcról. Meséje A három póruljárt cigányról szólt. Felkészítője Mgr. György Henrietta volt.

2015-ben a 4. kategóriában aranysávos minősítéssel végzett Icso Bereniké is Rozsnyóról. Felkészítője Tóth Sándor volt.

__________________

„A népmese eredendően a szóbeli elbeszélő költészet (népköltészet) hatókörébe tartozott. A népi kultúra felfedezésének köszönhetően azonban a 19. század óta lejegyezve, könyv formájában is mind szélesebb körben elérhető. A mesemondás hagyományos alkalmai – elsősorban a társas munkaalkalmak – a XX. század folyamán fokozatosan háttérbe szorultak, ezzel a közösségi, élő szavas mesemondás gyakorlata szinte teljesen eltűnt. Napjainkban azonban a folklór más területeihez (népzene, néptánc, kézművesség) hasonlóan a szóban előadott népmese is mindinkább megtalálja helyét a modern kultúrában. Egyre több helyen, gyermek- és felnőtt közönség egyaránt hallgathat mesemondást.

A népmesével kapcsolatban jellemzően egypólusúvá vált a közgondolkodás (sőt, a téves elképzelések is gyakoriak): olvasott és szinte kizárólag gyermekműfajként tartja számon a közvélekedés. Napjaink mesemondói gyakran kapják kérdésként: melyik mesét olvasod ma? Az sem egyértelmű mindenkinek, hogy az élő szóban előadott népmese nem azonos a könyvből megtanult és betűhíven reprodukált meseszöveggel, hiszen a történetet minden elmondáskor újraalkotja a mesemondó. (Ezt a mesemondó versenyek kiírása, zsűrizése ékesen bizonyítja.)

A mesék kétféle megjelenési formája más és más módon szolgálja ugyanazokat a célokat: az olvasóvá nevelés fontos eszközei, esztétikai élményt nyújtanak. Az olvasó/hallgató képzelete és fantáziája mind a két forma esetében intenzíven edződik, kéz a kézben jár tehát az írott/olvasott és az elmondott mese.

Az élő szavas improvizatív népmesemondás évszázadokon keresztül csiszolódott történeteket hagyományoz tovább, a hallgatóság és a mesemondó számára is közösségi élményt ad.

S hogy tanulható-e a mesemondás ma? A XXI. század megváltozott társadalmi struktúrái mellett is fel kell fedeznünk azokat a módokat, fel kell ismernünk azokat a helyzeteket, amelyek által és amelyekben igenis megtanulható az élő szavas mesemondás. Az együtt mesélés, az egymástól való tanulás, a folyamatos szakmai kapcsolattartás lehet a kulcs a közösségi mesemondás terjesztésében és az egyéni mesemondói technikák csiszolásában.

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA), a Hagyományok Háza és a Meseszó Egyesület összefogása, a XIII. Országos népmese-konferencia szakmai programjainak a közös megrendezése is azt kívánja jelezni, hogy a mondott és az olvasott népmese egyaránt fontos számunkra, s bőven van tennivalónk e területen. 

A népmese napja határokon átívelő mozgalommá vált. Az országos és határokon átívelő népmeseprogramokról könnyen tájékozódhat honlapunkról.” (Népmesenap)