Ifjú Szivek: újra bemutatják a Hontalanítást

Hontalanítás - Ifjú Szivek TáncszínházAz Ifjú Szivek Táncszínház 2013. április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján mutatta be Hégli Dusan Hontalanítás című koreográfiáját. Idén, a kitelepítések 70. évfordulója alkalmából 

a táncszínház újra műsorára tűzi az előadást. A II. világháború utáni események színpadra állítására a téma érzékenysége miatt eddig kevesen vállalkoztak. A Hontalanítás a megtörtént események feldolgozásával arra is felhívja a figyelmet, hogy a kirekesztés különböző megnyilvánulási formái manapság is társadalmunk aktuális problémái közé tartoznak.

„Szomorú és értelmetlen epizódja ez a huszadik századnak, melyben az itt élő magyarok nagy része személyesen is érintett. Fontosnak tartom, hogy a színpadon közösségünket közvetlenül is érintő dolgokkal foglalkozzunk, mert a kirekesztés, ha kicsit máshogy ugyan, de sajnos aktuális ma is. Gyakran észre sem vesszük, hogy pontosan ugyanazokat a hibákat követjük el, mint 70 évvel ezelőtt. Hátborzongató” – mondta Hégli Dusan, a Hontalanítás koreográfusa, rendezője.

 

A négy évvel ezelőtti bemutató után a kritikák az első szlovákiai magyar drámaként emlegették az előadást, melyet azóta számos kortárs színházi- és táncfesztivál is műsorára tűzött Közép-
Európában és mely számos új előadást inspirált. Idén áprilisban újabb hét előadást terveznek.

„Az érdeklődők április 10-, 11-, 12-, 19- és 20-án, este 7-kor tekinthetik meg a Hontalanítást Pozsonyban, az Ifjú Szivek Táncszínházban. További két oktató jellegű, zártkörű előadást kimondottan diákok számára tartunk fenn” – tájékoztatott Bartusz Réka szervező. Jegyek elővételben a táncszínház jegyirodájában, e-mailben és telefonon rendelhetők.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)

Az Ifjú Szivek Táncszínház a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. Fő érdeme, hogy Közép-Európa tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja be és erősíti idehaza és külföldön egyaránt. Koreográfusa Hégli Dusan, aki tizenhét éve irányítja a együttes művészeti tevékenységét. Az intézmény fenntartója a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma.

(Visited 17 times, 2 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: