Újabb sikert ért el a Deti című filmalkotás

DETIA Deti (Gyerekek) című film a nemzetközi sikereket követően tegnap ismét díjazott lett. A Szlovák Filmesek Szövetsége, a Szlovák Televíziós Alkotók Uniója, valamint az Irodalmi Alap Audiovizuális alkotás 2014 – IGRIC megmérettetésén két díjat  kapott.

A filmkritikusok díját vehette át Jaro Vojtek rendező, valamint a 35 éven aluli alkotók Ján Fajnor-díját Tomáš Stanek operatőr

• • • 
Ahogy már tudósítottunk róla, ez év áprilisában a pekingi MFF fesztiválon a Luc Besson zsűrielnök vezette bírálóbizottság a 15 versenyfilm között szereplő szlovák „Deti” (Gyerekek) című filmalkotásnak 3 díjat is odaítélt. Bandor Éva alakításáért a legnevesebb ázsiai rendező, Kim Ki-duk kezéből vehette át a díjat.

Bandor Éva a díjjalA további két díjat – a legjobb forgatókönyvért, amelyet Marek Leščák írt; illetve a legjobb operatőri munkáért, amely Tomáš Stanek érdeme – Prikler Mátyás producer kétszer ment föl a színpadra.

„Sok fesztivál és sok díj van a világon. Ami igazán értékessé tesz egy-egy díjat, az a bírálók személye. És ha a zsűriben ott ül Luc Besson, Kim Ki-duk és további jeles személyiségek, annak súlya van. Nem a díjakért készítjük a filmeket, de ez mindenképpen nagy öröm a számunkra” – nyilatkozott a díjátadó után Jaro Vojtek rendező és Prikler  Mátyás producer.

• A Komáromi Városi Televízió – Padlovics Ágnes és Milan Drozd kisfilmje

A verseny 15-ös mezőnyébe 90 ország 1000 nevezéséből az Oscar-díjas producer, Marco Müller válogatta be az alkotást. Személyesen fogadta a szlovák küldöttséget 2015. április 20-án a pekingi hivatalos nemzetközi bemutató előtt.

A film címzenéjét Jana Kirschner szerezte és énekli.

Ha alkalmuk adódik, kérjük, tekintsék meg a filmet!

10830949_909377049127535_2816232536875641681_o

További hasonló témájú videók