Lawrence Ferlinghetti nem veszi át a Janus Pannonius-díj nagydíját (frissítve)

A 94. évében járó költőnek szeptember végén az öttagú nemzetközi zsűri egyhangúlag ítélte oda az 50 ezer euróval járó fődíjat, és azt tervezték, hogy kitüntetés amerikai lakóhelyén, San Franciscóban adják át, egészen pontosan az életében fontos szerepet játszó City Lights kiadó könyvesboltjában.

Ferlinghetti azonban az amerikai lap friss írása szerint levélben visszautasította a díjat, „miután tudomást szerzett arról, hogy azt részben a kormány finanszírozza”.

„Mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé, következésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tartom lehetségesnek, hogy az Egyesült Államokban elfogadjam a díjat” – idézett a lap a levélből. 

Az 1919-ben New York államban született, majd Franciaországot és a második világháborút is megjárt Lawrence Ferlinghetti a beat-nemzedék alkotója, leghíresebb versgyűjteménye a magyarra még le nem fordított A Coney Island of  the Mind. Továbbá az általa alapított City Lights kiadónál jelent meg az ötvenes években szinte az egész amerikai beat-irodalom – emelte ki Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke szeptemberben a döntést bejelentve. (Forrás: Könyvmoly)

Az előzmények: a Magyar PEN Club tanácskozása Pécsett; döntés bejelentése:

A reakciók:

A Magyar PEN Club elnöke a Ferlinghetti-ügyről

Szőcs Géza tájékoztatóját olvashatják a Janus Pannonius-díjjal kapcsolatban. A magyar PEN Club elnöke arra reagál, hogy Lawrence Ferlinghetti nemrég visszautasította a PEN által első ízben neki ítélt költészeti nagydíjat. 

„1.) Lawrence Ferlinghetti 2012 szeptemberében elfogadta a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius nemzetközi költészeti nagydíjat. Az erre vonatkozó hír közzététele után azonban aggályai támadtak: hirtelen rájött, hogy a díj szponzorai között megtalálható a magyar kormányzat is. Korábban ez a tény nem zavarta, és a kormányt sem tartotta szélsőjobb irányzatúnak: még ő maga is felvetette, hogy a díj átvételének helyszíne lehetne valamelyik amerikai magyar főkonzulátus.

2.) Később, első aggályainak megfogalmazásakor Ferlinghetti azt látta helyesnek, hogy elfogadná ugyan a díjat, de a vele járó pénzösszeget olyan alkotóknak szánná, akik a véleményszabadság, sajtószabadság, társadalmi elnyomatás elleni küzdelem harcosai.

3.) Válaszainkban tájékoztattuk a költőt arról, hogy a kormányzati forrásból származó pénz kiküszöbölhető a díjalapból, valamint arról is, hogy a pénz felhasználására vonatkozó javaslatát elfogadjuk. Kértük, ha van személyes jelöltje, akit támogatni szeretne, nevezze meg. Ha nincs ilyen, a következő megoldást javasoljuk. A leghátrányosabb, legelnyomottabb helyzetben levő alkotók, a roma költők, írók, festők, filmesek köréből válasszuk ki a kedvezményezetteket, méghozzá a PEN és a Klubrádió (a sajtószabadsággal kapcsolatos viták legexponáltabb szereplője) közös döntése alapján.
A következőket írtuk neki mint vonatkozó szövegjavaslatot, a véleményét kérve:
„Lawrence Ferlinghetti has decided to help those artists most greatly disadvantaged in
Hungary, namely Roma writers, poets, painters and film-makers. He has been gracious and generous enough to donate the financial portion of his prize to those artists chosen by the Hungarian PEN Club and Klubrádió.”

4.) Lawrence Ferlinghetti erre a felvetésre sértődött levelet írt, amelyben nem válaszolt javaslatainkra, és leszögezte, hogy semmilyen körülmények közt nem tartja
lehetségesnek a díj átvételét, majd rendkívüli fürgeséggel, bennünket is megelőzve, e hírt közzé is tette.

5.) Ferlinghetti sajnálatos színeváltozása túldimenzionált tálalást kapott a sajtóban. A hír, hogy a költőnek odaítélték a díjat s azt elfogadta, sajtónkat alig érdekelte. Azok a lapok, amelyeknek ingerküszöbét nem érte el a költő díjazásának híre és amelyek semmiféle késztetést nem éreztek megjelenni az ezzel kapcsolatos  sajtótájékoztatón, most igyekeznek botrányként tálalni azt, ami egyáltalán nem botrányos, csak sajnálatos. Ott van botrány, ahol valakinek szégyellenie kell magát. A Magyar PEN Clubot a legtisztább értékelvűség és a legnemesebb szándékok vezették a díjjal kapcsolatban, semmilyen szégyenkezésre nincs oka.

6.) A Magyar PEN Clubnak nincs tudomása börtönben levő magyar írókról vagy újságírókról. Nincs tudomása arról, hogy bármely író bármely könyve ne jelenhetne meg az országban. Úgy tudja, hogy nemzetközi felmérések szerint Magyarország az internetfelhasználás szabadságát tekintve a világ élmenyőzébe tartozik, megelőzve az Egyesült Államokat. A Magyar PEN Clubnak nincs tudomása arról, hogy a magyar médiapiacon jelentős súllyal rendelkező nemzetközi szereplők mozgásterét bárki korlátozná, a véleményszabadság sérülését eredményezve. Nem tudunk olyan személyről, akinek megtiltanák az országból való ki- vagy az országba történő beutazását az illető meggyőződése miatt.

7.) Amerikában nem, Európában azonban az a gyakorlat, hogy a kormányzat pénzügyi támogatásban részesíti a kulturális intézményeket, projekteket, rendezvényeket.
Magyarországon nem az szokott gondot okozni, ha a (bármilyen színezetű) kormányzat pénzt ad valamilyen kulturális célra, hanem ha ezt nem teszi. Ezek a pénzek adókból származó közpénzek, elfogadásuk semmilyen módon nem jelent azonosulást a kormányzat politikájával, nézeteivel vagy céljaival.

8.) Ferlinghetti bármit gondolhat a magyar kormánytól származó pénzekről. Azok közül viszont, akik most kárörömmel kommentálják Ferlinghetti késve és utólag meghozott döntését, igen sokan folyamatosan pályáznak a kormányzati támogatásokra és kitüntetésekre. Ha ennyire azonosulnak a kaliforniai költő álláspontjával, az volna helyes, ha ők sem tartanának igényt a kormánytól származó elismerésekre és támogatásokra.

9.) Bármi történt is, biztosra veszem, hogy igen kiváló költők fogadják majd el nagy
örömmel a Janus Pannonius díjat, és nem fognak visszakozni.

10.)         A költő […] ott bokázik szédítő 
                                 cselesen csupa új figurát mutogat
a legmutatósabb kunsztokat
                           És mindeközben nem botol hamisba
                                jól tudja ő
                                     mi a létező s mi a nem lehető
mivel ő a legfőbb fő realista
                                          aki mindenképp kitapintja
              a megfeszített valót
                       elébb hogy óvatos
                                          léptét vagy álltát váltaná
a lábtón állítólagos
              haladása hevében

(L. Ferlinghetti: Az elme vidámparkja. [The Coney Island of the Mind] Részlet. 15.
fejezet, Géher István fordításában. In: Üvöltés, Európa könyvkiadó, Budapest 1982.)”