Dunaszerdahelyen 2017. november 25-én tizenegyedik alkalommal tartották meg a szlovákiai magyar népzenekedvelők és -művelők Bíborpiros szép rózsa elnevezésű országos seregszemléjét. A rendezvényt Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Dunaszerdahelyen 2017. november 25-én tizenegyedik alkalommal tartották meg a szlovákiai magyar népzenekedvelők és -művelők Bíborpiros szép rózsa elnevezésű országos seregszemléjét.
Zalai párosítók Zsoldos Viktória előadásában. Sikeres mesemondónk és énekesünk a Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola (Nagymegyer) tanulója. Élete korán összefonódott az énekléssel.
2014. július 9-13. között tartották a Gyermek színjátszó tábort Dunaszerdahelyen a Szabó Gyula utcai Építészeti Szakközépiskola termeiben. A munka eredménye a közös műsor, amelyet a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet
Nagymegyerről, a Bartók Béla MTNY Alapiskolából érkezett a versenyre Zsoldos Viktória, aki az II. kategória versmondói között versenyzett. Kormos István: A fázó rókafiak című versét mondta el Ezüstsávos minősítéssel.