Az idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Petőfi Sándor Irodalmi Versenyt. Az évek során több határon túli magyar iskola kapcsolódott be a programba.
Radnai Béla 1911-ben, a város polgárainak közadakozásából készült Petőfi-szobra annak idején Pozsony központi terén állt, most a Medikus-kertben található. A somorjai Híd Vegyeskar megnyitója után
A pozsonyi Medikus-kertben az 1848-as szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen ünnepi beszédet Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete mondott.
Az 1948/49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára emlékezve most a korabeli színjátszással ismerkedhetünk meg. 2023. április 21-én volt a Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823–1849 című időszaki kiállítás megnyitója a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Köszöntőt mondott Dr. Bodolay Géza igazgató (OSZMI); a tárlatot megnyitotta Dr. Szilágyi Márton tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi […]