Vannak fontosabb problémák is, mint az LMBTQ+ jogok ☼ Gombaszögi Nyári Tábor

„Vannak fontosabb problémák is, mint az LMBTQ+ jogok” címmel a Kompromisszum szervezett beszélgetést a Gombaszögi Nyári Táborban, pénteken, július 19-én a Restitetőn. A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) személyek jogai egyre nagyobb figyelmet kapnak. A Lisszaboni Szerződés – azzal, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartáját jogilag kötelezővé tette – a megkülönböztetésmentességről szóló jogszabályok keretét […]

GNYT – Mohács500: Csata – résztvevők – emlékezet

Szerdán a Gombaszögi Nyári Tábor Restitetőnek nevezett programhelyszínén a Nemzeti Örökség Intézetének Mohács500: Csata – résztvevők – emlékezet című beszélgetésével kezdődött a tábor napi programja. Résztvevők: Neumann Tibor, PhD tudományos tanácsadó (HUN-REN BTK Történettudományi Intézet) és Buják Gábor tudományos segédmunkatárs (ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet). A mohácsi csata 500 éves évfordulójához közeledve kiemelt figyelmet kapnak […]

GNYT – Tóth Károly szobrának leleplezése

A Gombaszögi Nyári Tábor idei programjának egyik kiemelkedő eseménye volt Tóth Károly szobrának leleplezése.   Az ünnepség első szónoka Németh Zsolt volt, aki beszédében kiemelte, hogy Tóth Károly liberálisként mindig egy szabadabb világ megteremtésén munkálkodott a felvidéki magyar közösségi élet fórumain. Öllős László, a Fórum Intézet elnöke szerint Tóth Károly fáradhatatlan közösségépítőtő volt, aki számos […]

GNYT – Tarr Zoltán • Külhoni magyarság: eszköz vagy cél?

A Gombaszögi Nyári Tábor Restitetőjén „Külhoni magyarság: eszköz vagy cél?” címmel tartott beszélgetést Tarr Zoltán EP-képviselővel,  Kovács Balázs, a Gombaszögi Programbizottság elnöke. A Tisza Párt megjelenése alapjaiban rendezte át a magyarországi politikai viszonyokat. A Magyar Péter vezette formáció célja, hogy ne csak kormányt, de rendszert is váltson. De mit jelentene ez a rendszerváltás a külhoni […]

GNYT – Önbizalomhiányból nőgyűlölet • Kompromisszum

A Gombaszögi Nyári Tábor Regiomax Chill Sátrában a Kompromisszum szlovákiai magyar közéleti kezdeményezés tartott pódiumbeszélgetést   „Önbizalomhiányból nőgyűlölet – így manipulálják fiatal fiúk ezreit a macsóság-influencerek” címmel. Ki a férfias férfi és ki nem az? Az Adolescence (Kamaszok) című brit TV-sorozat sikere eddig nem tapasztalt mértékben emelte be a közbeszédbe az online tér „férfiasság-influencerei” és követőik […]

GNYT – Nagyferenc Katalin tábori kopjafái

Urbán Csongor idén is megszólaltatta a Gombaszögi Nyári Tábor „leltári” kopjafafaragójának számító Nagyferenc Katalint Igaz, hogy most a felvétel elsősorban a Pátria Rádió számára készült, de a technika kéznél volt, videó is készült a beszélgetés alatt. Nagyferenc Kati ugyan a táborban az általa alkotott kopjafákról híres, de civilben nyugdíjas matematika és képzőművészet szakos tanár.  Guszonai gyökerek, […]

GNYT 2025 – Charlie

A 2025-ös Gombaszögi Nyári Táborban Horváth Charlie koncertje július 18-án, pénteken volt műsoron a Csemadok Színpadon. A koncert a fesztivál egyik kiemelt zenei eseménye volt a július 15. és 20. között megrendezett táborban. Horváth Károly, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, jazz, blues, funky jellegzetes rekedt hangú előadóművésze. Eredetileg balett-táncosnak készült, később még színészként is […]

GNYT – Átszervezés és identitás – Iskoláink az összevonások árnyékában

A Gombaszögi Nyári Tábor  épülő vendéglőjének Restitető nevű emeleti helyiségében valósult meg az Átszervezés és identitás – iskoláink az összevonások árnyékában című beszélgetés. – ió, ció, optimalizáció: kinél van az adu, kié lesz a Feketepéter, – összevonás vs klaszter, – szó, amit tilos kimondani: iskolabezárás, – szó, ami magyarázatra szorul: szinergia, – kincs, ami nincs: szlovákiai […]

GNYT – Korona udvar: Szeder

A Gombaszögi Nyári Tábor  Korona színpada a tábor komoly(abb)zenei helyszíne, ahol a fiatal, kisebb rajongótáborral rendelkező zenészek, együttesek mutathatják be magukat. Itt lépett színpadra szombaton, 2025. július 19-én Szeder, vagyis Szeder-Szabó Krisztina Junior Artisjus-díjas énekes-dalszerző, aki 2013-2014 óta színesíti a magyar könnyűzenei életet sajátos, vidám, mély és szókimondó szövegeivel. Karcos és lágy hangja, valamint humoros, őszinte […]

GNYT – Korona udvar: Kaptár Band Junior

A Kaptár Band Junior  keresztény könnyűzenét játszik, dicsőítő alkalmakon találkozhattok velünk… vagy Gombaszögön.  A Gombaszögi Nyári Tábor  Korona színpada a tábor komoly(abb)zenei helyszíne, ahol a fiatal, kisebb rajongótáborral rendelkező zenészek, együttesek mutathatják be magukat. A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb, legfontosabb és legrégibb hagyományokkal bíró nyári találkozóhelye. Ez nem csupán egy zenei […]

GNYT – Az utolsó programpont előtt – Előkerül a kopjafa

A Gombaszögi Nyári Tábor szombati napján, 2025  július 19-én, a tábor utolsó programeseménye a kopjafaállítás volt. A kopjafa faragásáról és a kopjafát megtervező Nagyferenc Katalinról készült videóinkat már láthatta a kedves néző, most a kopjafa felállításának előkészületeiről teszünk közzé egy rövid összefoglalót. A kopjafaparkot 2016-ban hozták létre. Ekkor a gombaszögi fiatalok az egykori, vándorjellegű felvidéki […]

GNYT – Felkészülés az életre – Az Iszapbirkózás

A Gombaszögi Nyári Tábor szombati napján, 2025. július 19-én a tábor egyik leglátványosabb programja az Iszapbirkózás, amely minden évben a fesztivál egyik legnépszerűbb közösségi programja. Ááltalában a helyszínen, a csapatjátékok részeként lehet rá jelentkezni. A klasszikus fesztiváli iszapbirkózás szabályai egyszerűek: Cél: Az ellenfél két vállra fektetése vagy a küzdőtérről való kiszorítása. Fair Play: Tilos az ütés, rúgás, […]

GNYT – Korona udvar: LAZLO

A Gombaszögi Nyári Tábor Korona színpadán 2025. július 16-án, szerdán délután lépett a színpadra Lazlo, aki gitárjával magyar és nemzetközi slágereket adott elő. ☻☻☻   A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb, legfontosabb és legrégibb hagyományokkal bíró nyári találkozóhelye. Ez nem csupán egy zenei fesztivál, hanem egy közéleti szabadegyetem és egy közösségépítő tábor […]

GNYT – Korona udvar: Népdaléneklés Simon Katival

A Gombaszögi Nyári Tábor  Korona színpada a tábor komoly(abb)zenei helyszíne, ahol a fiatal, kisebb rajongótáborral rendelkező zenészek, együttesek mutatkozhatnak be. Minden évben lehetőség nyílik arra, hogy Simon Kati vezetésével a táborlakók belekóstolhassanak a népdaléneklés rejtelmeibe is.  A Gombaszögi Nyári Tábor a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb, legfontosabb és legrégibb hagyományokkal bíró nyári találkozóhelye. Ez nem csupán […]

Lehet ezt így is ☼ Gombaszögi Nyári Tábor

A Schönbrunn csoport küldetése, feladata és működése a témája a „Lehet ezt így is” című előadásnak. Betekintést nyújt egy világhírű társaság működésébe egy olyan sokat vitatott területen, mint a műemlékmegőrzés és üzemeltetés. Ezen kívül megismerteti a hallgatót azon vonzó helyekkel, amelyek a kulturális turizmus első számú célpontjai közé tartoznak Ausztriában. A Pozsonyhoz legközelebb levő Schloss […]