Évforduló1716 Videos

A Led Zeppelin utolsó albuma

45 éve jelent meg a Led Zeppelin nyolcadik, egyben utolsó stúióalbuma, In Through The Out Door címmel. Három hét alatt rögzítették 1978 novemberében és decemberében az ABBA Polar stúdiójában Svédországban, Stockholmban, és kiadójuk, a Swan Song Records adta ki 1979. augusztus 22-én az Egyesült Államokban és 1979. augusztus 24-én az Egyesült Királyságban. A korábbi Led […]

Meghalt Novák Ferenc Tata

Novák Ferenc (Tata), a koreográfus, rendező, etnográfus 93 éves volt. Mások mellett az ő nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtőjeként úgy tartotta, hogy a táncot ugyanúgy kell megtanulni, mint az anyanyelvet. Novák Ferenc Tata 94. életévében, 2024. augusztus 17-én hajnalban békésen elaludt – olvasható a […]

3 nap béke és zene: Woodstock

Az 55 éve megtartott legendás Woodstock fesztivált White Lake-ben tartották egy bizonyos Max Yasgur 600 holdas farmján 1969. augusztus 15-18. között. Azért Bethelben volt a fesztivál, mert Wallkill városa visszavonta a rendezés jogát. Az esős hétvégén, a szabad ég alatt harminckét előadó és zenekar lépett fel mintegy 500 000 néző előtt. A hatalmas tömeg kétségbe ejtette a hatóságokat, az eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé is erősítést […]

Hitchcock, a hátborzongató filmek királya

125 éve született Alfred  Hitchcock Golden Globe-díjas angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer. A némafilm korszakában tanulta a szakmát, de tehetségét igazán a hangosfilm korában kamatoztatta. Pályáját Európában kezdte, de Amerikában lett világhírű. Életművét ugyanúgy sorolják a szerzői filmhez, mint ahogy a kommersz alkotások közé. Ezek az ellentétek jellemezik azt a rendezőt, akinek látomásai emberek millióinak okoznak még ma […]

Hirosima

1945. augusztus 6-án 8 óra 15 perckor egy fényes villanás lángra lobbantotta az eget Hirosima felett. Egy gigantikus füstoszlop emelkedik a város fölé. A történelem első atombombáját nemrég dobták le Nyugat-Japán legnagyobb metropoliszára. Ez az új dokumentumfilm belülről mutatja be ezt a tragédiát az aznap készült fényképek segítségével. Készítette: La 2de Guerre Mondiale

Ratimorsky Piroska 80 évére

80 éves Ratimorskyné Kolář Piroska régész, a komáromi Duna Menti Múzeum egykori munkatársa. 1965-től 1991-ig dolgozott a Duna Menti Múzeumban. 1970-ben részt vett az múzeum állandó kiállításának megszervezésében. 1976-ban fejezte be egyetemi tanulmányait a Comenius Egyetemen. Az 1990-es években a nyitrai Konstantin Egyetemen adott elő. Fontosabb ásatásai voltak Hetényben és Révkomáromban (kelta).   Fent: Ratimorsky […]

175 évvel ezelőtt volt a segesvári csata

175 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én Bem József honvédei vereséget szenvedtek az osztrák–orosz haderő ellen a segesvári csatában. A tudományos világ álláspontja szerint ekkor hunyt el Petőfi Sándor (született Kiskőrösön, 1823. január 1-jén) költő. Bem 6000 fős serege 1849. július 31-én találkozott a 12 000-es orosz haddal a Fehéregyháza és Segesvár közti völgyben, és itt […]

10 éve hunyt el Dobos László

Dobos László (Királyhelmec, 1930. október 28. – Pozsonypüspöki, 2014. július 25.) Kossuth-díjas író, szerkesztő, műkritikus, politikus. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A királyhelmeci elemi és polgári iskola elvégzése után, 1945–1949-ben a sárospataki tanítóképző diákja. 1950–1951-ben Királyhelmecen tanít. 1951-től 1955-ig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola hallgatója magyar–történelem–polgári nevelés szakon. 1955–1960-ban a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanársegéde. […]

Degas – A tökéletesség nyomában

190 éve született Edgar Degas festőművész. Francia nemesi család sarja volt. Ösztönétől hajtva-e, vagy mesterének biztatására, a Louvre Dürer-, Mantegna- és Rembrandt-képeit kezdte másolgatni. 1854-ben lngres-nek egy közepes képességű tanítványát, Lamothe-ot választotta meste­réül, de csak rövid időre, mert még ugyanebben az évben rokonai meglátogatására Nápolyba utazott. Itáliából hazatérve véget vetett a jogi tanulmányoknak, s atyja beleegyezésével […]

Szíjjártó Jenőre emlékezünk

105 évvel ezelőtt született Szíjjártó Jenő zeneszerző, karnagy, a hazai kórusmozgalom és zeneirodalom meghatározó alakja. Az emlékét, zenei örökségét népszerűsítő rendezvények és kiadványok sorából válogattunk az évforduló alkalmából. A zeneszerzőre, népdalgyűjtőre, karnagyra emlékeztek így 2011-ben a kiváló akusztikájú zsérei templomban tartott kórustalálkozón,majd az azt követő emlékoszlop-koszorúzáson.  A Zoboralja női kar a zeneszerző egyik darabjával emlékezett Szíjjártó […]

Jubilál a GAUDIUM

A Németh Imre vezette Gaudium régizene-együttes idén ünnepli fennállának 40. évfordulóját. A jubileumot két hangversennyel ünnepelte: június 9-én a somorjai református templomban, június 12-én a Corvin Mátyás Alapiskola és a Madách Imre Gimnázium diákjai előtt léptek fel. Nyáron pedig csehországi turnéra készülnek.  Az „Ó, nagy kerek kék ég – Balassi Bálintra emlékezve” című műsorban a […]

LX. Gyöngyösbokréta • XLVII. Durindó

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör– a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett – június 8-án és 9-én rendezte meg a LX. Gyöngyösbokrétát és a XLVII. Durindót. Az idei fesztivált […]

Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin

225 éve született Alekszandr Szergejevics Puskin (oroszul: Александр Сергеевич Пушкин; Moszkva, 1799. június 6. – Szentpétervár, 1837. február 10.) orosz költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője. A költészet a szabadságot jelenti számára, a Carszkoje Szeló-i líceumban (1811) ismerkedik meg […]

Trianoni emlékünnep, Bős – 2024

Bős város önkormányzata, valamint a Csemadok helyi alapszervezete a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából emlékünnepet rendezett a helyi Csemadok háznál. Nagy Mónika éneke után Fenes Iván polgármester rövid beszéde következett. A Himnusz alatt felvonták, majd félárbocra eresztették a magyar zászlót, amit a Székely himnusz követett a vendégek tiszteletére. Az emlékünnep vendége Raffay Ernő tanár volt […]

Dienes Valéria négy rapszódiája

145 éve született Dienes Valéria (1879–1978) írónő, táncpedagógus, filozófus, az első magyar női egyetemi doktor. „Énbelőlem négy rapszódia kerekedett az élet folyamán. Mert négy szerelmem volt: a zene, a matematika, a filozófia és az orkesztika.” Geiger Valéria 1879-ben látta meg a napvilágot Szekszárdon. Családja Babits Mihály famíliájával rokonságban és barátságban állt. Édesapja újságíró, édesanyja tanítónő volt, akik tehetséges lányukat is […]