Németh László emlékezete

125 éve született Németh László (Nagybánya, 1901. április 18. – Budapest, 1975. március 3.) Kossuth-díjas magyar író, esszéista, drámaíró, műfordító, orvos, 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

1952-ben Lev Tolsztoj Anna Karenyinájának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki. 1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a (hódmező)vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta.

Utolsó alkotói korszakában a Tihanyhoz tartozó Sajkodon rendezte be írói műhelyét. 

1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát.

A női lélek rejtelmei

Senki nem ismerte úgy a női lélek rejtelmeit a magyar írók közül, mint Németh László. Legnagyobb regényeinek főhőse egytől egyig valamilyen nehéz sorsot cipelő asszony, akinek az életét, lelki mozgatórugóit olyan átélhető hitelességgel ábrázolta, ami ma is érvényes pszichológiai megfigyeléseket tartalmaz.

A Gyász című regényében (1935) egy olyan nő viselkedését analizálhatjuk, aki nem képes kitörni a gyász bénító fogságából. A főhős, Kurátor Zsófi férje halála után belemerevedik a gyászába, és amikor elveszíti egyetlen gyermekét is, a gőgös gyász gyakorlatilag az élete értelme lesz. A faluközösség életét szigorú törvények szabályozzák, aki vét ellenük, azt szájukra veszik, kiközösítik, Kurátor Zsófi pedig azért válik eltorzult személyiséggé, mert maradéktalanul betartja az özvegytől elvárt viselkedésformát, ennek negatív következményeit azonban már a falubeliek is elítélik. Kaján rosszindulattal lesik, hogyan képes ellenállni a szemrevaló fiatalasszony az élet kísértéseinek. A regény tehát nemcsak a lélekábrázolás terén alkotott kimagaslót, hanem az erkölcsi, társadalmi válságot is megrázóan ábrázolja.

Szintén egy nő életét kíséri végig az Égető Eszter című regény (1948). Eszter három gyermek édesanyjaként gondozza a férjét, az édesapját, segít a tanyasi internátus megszervezésében, hozzájárul a környezete fejlődéséhez, kiteljesedéséhez: cselekvésének mozgatórugója a szeretet.

Leghíresebb regénye

Németh László leghíresebb regénye, az Iszony (1947) egy házasság történetét beszéli el. Hősnője, Kárász Nelli apja halála után hozzámegy Takaró Sanyihoz, a falu legmódosabb gazdájának fiához, és bár nem szereti őt, azt reméli, hogy majd megkedveli, a házasságtól pedig támaszt vár.Az évek múltával azonban egyre inkább iszonyodik a férjétől, közeledéseit egyre nehezebben viseli el. A házasságnak Sanyi halála vet véget: betegségből lábadozva, az orvosi intés ellenére „menyecskézni” kíván a feleségével, de Nelli dulakodás közben párnát szorít az arcára, Sanyi pedig meghal – megfullad vagy szívinfarktust kap, nem derül ki a regényből.

Németh László az Életemről, munkáimról című írásában így vallott a pályájáról:

„Végül is jól jártam, jelentéktelen ember létemre egy nagy ügyre akasztottam magam, s ez megemelt, szakadatlan tanulássá tettem az életem, minden napomnak adott célt, felső világítást, s ha követtem is el hibát benne, a lelkiismeretemet nem kellett közben túlságosan megterhelnem.”

Fent: Németh László író munkásságára emlékeztek 2025. április 28-án a Vörösmarty Társaság és a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezésében. Az emlékülésen Sebők Melinda, a Vörösmarty Társaság elnöke; Bakonyi István és Cs. Varga István tekintett vissza munkásságára. A Fehérvár Televízió felvétele.