Mi tartja össze a molekulákat?

Mi tartja össze a molekulákat? – ezzel a címmel tartotta meg előadását Kürti Jenő, az ELTE TTK Biológiai Fizika Tanszék professor emeritusa szeptember 3-án este.

Az MTA doktora abból indult ki, hogy alig két évvel azután, hogy 1925-ben Schrödinger fölírta nevezetes egyenletét, már molekulák leírására kezdték azt alkalmazni.

A legegyszerűbb ilyen részecskerendszer a hidrogén-molekulaion, a H2+, amelyben egyetlen elektron tartja össze a két protont. A klasszikus mechanika szerint a H2+-nak nincs stabil állapota, noha a kísérletek szerint ez egy létező molekulaion. Éppen ezért a kvantummechanika legelső sikerei közé tartozik annak kiszámítása, hogy a H2+-nak valóban létezik stabil alapállapota, és az erre a problémára alkalmazott Schrödinger-egyenletnek egzakt megoldása. (Teller Ede 1930-ban elkészült doktori munkája is a H2+ tulajdonságainak kvantummechanikai vizsgálatáról szólt).

Kürti Jenő előadásában először ezt a tudománytörténeti jelentőségű problémát járta körül, majd a semleges H2-molekulát tárgyalta, megismertetve a hallgatóságot a legismertebb elsődleges kötéstípussal: a kovalens kötéssel.

Kürti Jenő a következő kérdésekre próbált válaszokkal szolgálni a hallgatóságnak: Mi a jelentősége a közelítő módszereknek a molekulák tárgyalásánál, egyáltalán, miért van szükség közelítő módszerekre? Miért fontosak a kvalitatív leírások a molekulák tárgyalása során, és mire kell vigyázni, milyen veszélyei lehetnek a kvalitatív leírásnak? Mi a molekulapálya-módszer (MO-LCAO), és mi a vegyértékkötés-módszer (VB), milyen viszonyban vannak egymással, jobb-e az egyik, mint a másik?