Quittner János mesterkoreográfus síremlékének átadása

2025. június 21-én szombaton, az András-temetőben fejezték ki tiszteletüket a megjelentek Quittner János, a hazai néptánc- mozgalom egyik legjelentősebb alakja, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes alapítója iránt. Alkotói tevékenységével, szakmai tudásával hozzájárult a hazai kultúra gazdagításához. Ezért joggal illeti meg nemcsak a jelenlegi, hanem a jövő nemzedékeinek csodálata, elismerése, kegyeletadása. A síremléket Práznovská Nagyová Natália képzőművész mellszobra és Beszédes János szobrász alkotása díszíti.

A rendezvényt Jégh Izabella vezette, beszédet mondott Boráros Imre és Juraj Hamar (SĽUK), Fellépett Németh Imre, Ľuboš Straka és a Stilla Pectus kamarakórus.

Boráros Imre beszéde Quittner János síremlékénél:

Levél barátomhoz.

Drága Jancsi barátom!

Bocsáss meg, hogy nem Jánosnak szólítalak, de emlékszel, hogy mi gyermekkori vereknyei pajtások a Vasút utcából, csak Jancsi és Imi voltunk. És most már így maradunk örökre. Emlékszel, ifjúkorunkban Vereknye volt a világ közepe. Minden közel volt Pozsony, Prága, Budapest, Bécs. Úgy éreztük, hogy ránk vár, hogy meghódítsuk. Te hamar megtaláltad magad a népművészetben, a zenetáncban. Csodálkoztam is, hogy honnan jött ez az isteni küldetés. Sokat és sok helyen csapatban táncoltál. 

Majd jött az igazi feladat, a tánc megkomponálása. Egy együttes produkció megrendezése a szőttes számára, amelynek alapítója voltál. Te voltál, jó voltál benne, sikereid voltak. Sok helyen jártál, jó volt a visszajelzés. Te már Ausztráliában éltél, amikor nekem megadta a sors, hogy odautazzak egy összeállítással. A teremtő nem úgy akarta, hogy találkozzunk. Te épp akkor jöttél haza, amikor én megérkeztem. A neved, jó híred ott maradt, és én nagyon büszke voltam rád. Nemcsak az ausztráliai magyarok, de egész Ausztrália gazdagabb lett általad, munkád által. Ma is éltetik és tovább viszik alkotásaidat, jó barátod, alkotótársad, dr. Albert Károly által.

Köszönöm, hogy most is itt állhatok melletted. Megtiszteltetés, bővebben majd… De hát ez legyen a mi titkunk.

Egy verset is választottam neked,  

Gágyor József tanár úr, Tékozló fiú című versét.

A végtelemből egy véges részt kaptam.
Uram, hálát rebeg érte az ajkam.
A véges részhez egy társat is adtál.
Uram, a magamra te sohasem hagytál.

Ha olykor, olykor a rossz útra tévedtem.
Uram, te őröködtél mindig felettem.
Ha káromló szót mondott is az ajkam.
Uram, még akkor is a fiad maradtam.

Tékozló fiú hozzád visszatértem.
Uram, uram, bocsásd meg ezernyi vétkem.
Ki a végtelent, a végessel méred.
Uram, a ragyogtasd rám a mennyei fényed.

A végtelennek kezedben a partja.
Uram, kérlek vigyázz bűnös fiadra.
Ki a végtelent kezedben tartod,
Uram, segíts, segíts, hogy nálad érjek majd partot.

Én most azt kellene mondanom, hogy búcsúzom, de nem mondom.

Azért, drága barátom, mert te most már örökre velünk maradsz.