Egy kis nosztalgia: Sárosi Katalin
Haraszti Mária

95 éve született Sárosi Katalin, EMeRTon-díjas táncdalénekesnő. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Napsugár énekegyüttes tagjaként kezdte zenei karrierjét. Igazi sztárrá viszont szólóénekesként vált 1959-ben, az ugyanakkor feltűnt Mikes Évával, Toldy Máriával és Koós Jánossal. Az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb énekesnő volt a hatvanas évek elején, többször turnézott külföldön is (1968-ban például a Szovjetunióban, ahol díjat is nyert). Több száz rádiófelvétele készült, állandó résztvevője volt a táncdalfesztiváloknak.
A nosztalgiahullám még többször divatba hozta: 1979-ben Sárosi Katalin énekel címmel megjelent egy válogatáslemeze; 1987-ben Putnoki Gáborral osztozott egy nagy lemezen; 1997-ben pedig a Csinibaba című film elevenítette fel egyik legnagyobb slágerét, a Különös éjszakát.
Az 1960-as évek egyik legnépszerűbb énekesnője volt, sokat turnézott külföldön is. 1985-ben férjével, Zsoldos Imrével autóbalesetet szenvedett, amelyben férje életét vesztette.