Oriana Fallaci emlékezete

95 éve született Firenzében Oriana Fallaci olasz írónő, újságíró. A II. világháborúban olasz partizánként vett részt. 1967-től több alkalommal dolgozott haditudósítóként Vietnámban, Indiában, Pakisztánban, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában.

Fiatal újságíróként interjút készített számos államfővel, politikussal és hírességgel, így pl. Henry Kissingerrel, Neil Armstronggal, az iráni sahhal, Khomeini ajatollahhal, Lech Wałęsaval, Willy Brandttal, Zulfikar Ali Bhuttoval, Walter Cronkite-tal, Abolhaszan Baniszadrral, Moammer Kadhafival, Federico Fellinivel, Sammy Davis Jr.-ral, Teng Hsziao-pinggel, Nguyen Cao Kyvel, Jasszer Arafattal, Indira Gandhival, Alexandrosz Panagoulisszal, Makariosz püspökkel, Golda Meirrel, Nguyễn Văn Thiệuvel, Hailé Szelassziéval és Sean Conneryvel.

Az országok vezetőivel készített interjúit 1976-ban összegyűjtötte Interviews with History címmel.

Több amerikai egyetem előadójaként is számon tartjuk. 1968-ban és 1973-ban Szt. Vincent-, 1970-ben Bancarella-, 1972-ben Numero Uno-, 1973-ban Philadelphia New Media, 1979-ben Viareggio-díjat kapott.

Fő műveiből: Penelope alla guerra (magyarul Pénelopé a háborúban címmel jelent meg), Il sesso inutile (magyarul A haszontalan nem címmel jelent meg), Se il sole muore (magyarul Ha meghal a Nap), Lettera a un bambino mai nato (magyarul Levél egy meg nem született gyermekhez).

Visszavonulása után több könyvnek és cikknek a szerzője volt, amelyek vitát gerjesztettek elsősorban iszlám és arab körökben. Számos irodalmi díjjal tüntették ki.

Ha meghal a Nap

Oriana Fallaci híres könyvei közül is az egyik leghíresebb a Ha meghal a Nap. Az írónő a NASA vendégeként több hónapot töltött az Egyesült Államokban. Útjának gyümölcse ez a regény: a Holdra készülő űrhajósok regénye. Meg azoké, akik -egyelőre- itt maradtak a Földön, föl-fölnéznek a Holdra, és mindenféle eszükbe jut róla.

Ez a könyv olyan élményt nyújt, hogy egyszerűen „nem lehet letenni”. Nemcsak azért, mert igen szemléletesen írja le az űrközpontok életét, az űrhajóskiképzést, a rakétaindításokat, és szenvedélyesen kutatja, mi füti von Braunt a rakétaszervezésben, miért akarnak az asztronauták a Holdra, majd a Marsra menni – hanem azért is nagy élmény az olvasónak megismerkedni ezekkel a különös emberekkel és különös színhelyekkel, mert választ kap korunk egyik nagy kérdésére: szükség van-e arra, hogy az emberiség elszakadjon a Földtől?

— Már felkelt a sajt.

— A sajt? – rándult össze Gotha. – Miféle sajt?

— Ha nem volnál olyan buta, tudnád, miről beszél – szögezte le megkönnyebbült nevetéssel Douglas doktor.

— Én nem vagyok buta – morogta Gotha sértődötten.

— De igen, buta vagy: mert nem tudod, miből van a Hold.

— A Hold nyilván sziklából, lávából és porból van.

— Nem – mondtam. – Sajtból van.

— Ki mondta?? – kuncogott Gotha.

— A mamám mondta. A Hold lyukacsos sajtból van.

— A feltevést igen bölcsnek tartom – mondta Douglas doktor és egyben felvet egy gazdasági problémát is.

— Hogy érted? – kérdezte Gotha.

— Úgy, hogy odafönt végtelen gazdagság forrása rejlik. Hatalmas lelőhelye a lyukacsos sajtnak.

— Nahát! – mondta Gotha izgatottan. – Oda kell menni és megszerezni. Csak az a kérdés, hogyan.

— Ellopjuk a Saturnus rakétát és a Apollo űrhajót is – mondtam. De nem mulattatott a játék, őket annál inkább.

— Azt soha – mondta Gotha, a NASA iránti minden odaadását fitogtatva.

— Jobban szeretnéd, ha a sajtlelőhely az oroszok kezébe kerülne? – kiáltott fel Dotiglas doktor.

— Ó, nem! Azt már nem! – Gotha egy kicsit gondolkozott. – De ha ellopjuk, azt mindenki észreveszi.

— Nyilvánvaló, nagyon ravaszul kell cselekednünk – mondta Douglas doktor.

— Nekem van egy tervem – közöltem. – Akkor kell megtámadni a Holdat, amikor fogyófélben van, mondjuk, úgy háromnegyed nagyságú. Megtámadni a sötét negyedét. Kicsit kényelmetlen, de minden tolvaj éjszaka dolgozik. Aztán meg lesz velünk zseblámpa.

De nem szórakoztam közben. Alig figyeltem oda.

— Kék zseblámpák – mondta Douglas doktor. – Én tartom a kék zseblámpákat, és te Gotha, majd ásol.
…