Az 1965-ös dunai árvíz

60 esztendeje annak, hogy elvitte a víz Csallóközt is. 94 ezer hektár földet árasztott el a víz. Közel 60 ezer lakost kellett evakuálni és 100 ezer szarvasmarhát elszállítani az elárasztott területekből. 

Erre emlékezünk archív összeállítások segítségével,

Fent:

Félszázada jött az ár… címmel tartottak 2015-ben emlékezést az 1965-ös dunai árvízre a komáromi Duna Menti Múzeumban Décsi László és Haraszti-Mészáros Erzsébet közreműködésével. A beszélgetést Miklósi Péter vezette.

• A vendégeket Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója üdvözölte
• Décsi László – a Dunai Ármentesítő  komáromi részlegének nyugalmazott igazgatója
• Haraszti-Mészáros Erzsébet – újságíró, szerkesztő, a Nő című hetilap egykori főszerkesztője; jelenleg a Nyugdíjban.sk weblap szerkesztője.

Rendezők: Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma; Hagyományok és Értékek Polgári Társulás, komáromi Duna Menti Múzeum. Időpont: 2015. június 11.

___________

2014-ben Baraňovič Viktória és Földes Éva Csicsóról a Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvodából érkezett a X. Kincskeresők konferenciájára. Amikor a víz az úr… című előadásukban a Csicsót érintő árvizekről, gátszakadásokról beszéltek. Felkészítő tanáruk Mgr. Nagy Edit volt.

Kincskeresők X. – Amikor a víz az úr…

Lent:

A Gútáért Polgári Társulás ezzel a kisfilmmel emlékezett és tisztelgett az árvíz és az önzetlenül segítő emberek emléke előtt. Nehéz szavakat találni az emberek hősi magatartásának jellemzésére. A víz kiömlésének csökkentése végett mielőbb új gátszakaszt kellett létesíteni. De ezzel egy időben biztosítani kellett a mentési munkálatokat. Hatalmas erőfeszítést követelt nemcsak az emberek kimenekítése, hanem meggyőzése is, mert sokan nagyon nehezen, szinte az utolsó percekben hagyták csak el lakhelyüket. Könnyes szemmel vetettek még egy utolsó pillantást házukra, udvarukra, mielőtt beszálltak a rájuk sokszor órákig várakozó autóbuszokba. Biztosan az jutott az eszükbe, vajon visszatérünk-e még, látjuk-e újra életünk gürcölésének eredményét. Lehet, hogy nem egynek a negyvenes évek második felének elején zajló kitelepítések villantak fel emlékezetében, hogy vajon viszontlátják-e még hőn szeretett szülőfalujukat. A félelem s a remény percei voltak ezek. De nem volt más kiút, menni kellett. A kiáradt víz elöntötte a járás egész felső részét, Nagymegyer határától Komáromig, Gútánál, Keszegfalvánál nyaldosva a Vág és a Vág-Duna gátjait.
Legnehezebb volt Gútán, ahol az emberek éjt nappallá téve építették falujuk körül az ideiglenes, ún. nyúlgátat és ahol az autóbuszok napokig vártak az emberekre s csakis a legutolsó percben, amikor a csicsói gátszakadásból kiömlő áradat átszakította az emberfeletti erővel épített nyúlgátjukat, szánták rá magukat a menekülésre. (Forrás: Halász Béla podcast-csatornája; archívum, internet)