Harsányi Gábor 80
Haraszti Mária

Láng Vince alakja az Egy óra múlva itt vagyok filmsorozatban és a Jó estét nyár, jó estét szerelem! kétrészes filmben alakított emlékezeteset Harsányi Gábor, aki ma ünnepli 80. születésnapját.
1964–68 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Karrierje a Thália Színház társulatánál indult (1968–79). Országos ismertségre és népszerűségre a főműsoridőben bemutatott, a kor legjobb színészeit felvonultató, igen nagy nézettséget elért Jó estét nyár, jó estét szerelem című kétrészes tv-film főszereplőjének, a görög diplomatát játszó Sötétruhás fiúnak, valamint az Egy óra múlva itt vagyok c. tévésorozat Láng Vincéjének megformálásával tett szert. Ezek nyomán 80 televíziós és színpadi főszerepet kapott.
További népszerűséget hozott számára Szenes–Havasy szerzeménye, a Rézmozsarat vegyenek c. sláger, azután a Palacsintás király c. mesefilm, majd két tévésorozat, a Linda és az Öregberény. Később a Mafilmhez került négy évre (1979–83). 1983–89 között a Nemzeti Színház tagja volt; 1982-ben a Karinthy Színház egyik alapítója, majd társigazgatója, 1995-től pedig a Vidám Színpad tagja. 2000 és 2014 között az Újpest Színház művészeti vezetője. Népszerű szinkronszínész. Színdarabjait országszerte játsszák mind a mai napig.
