Killing Me Softly With His Song

Roberta Flack
Roberta Flack • lemezborító

88 éves korában tegnap elhunyt Roberta Flack ötszörös Grammy-díjas soulénekesnő és zongorista, rhythm and blues-, dzsessz-, pop- és folkdalok kiemelkedő előadója; társadalmi aktivista.

Apja templomi orgonista volt. Zongorázni tanult, majd tizenöt éves korában(!) beiratkozott a Howard Egyetemre, és tizenkilenc éves korában zenetanári képesítést szerzett.

Huszonkilenc évesen lépett föl először nagy nyilvánosság előtt, addig csak klubokban énekelt. Les McCann dzsessz-muzsikus ajánlotta be az Atlantic Records kiadóhoz. Első lemeze az 1969-ben megjelent First Take volt.

Az énekes Clint Eastwood 1971-es filmje, a Játszd le nekem a Mistyt! után lett rendkívül népszerű a filmben elhangzott a The First Time I Ever Saw Your Face című dalával.

A soulénekesnő 1972-ben először nyerte el a legjobb albumnak járó Grammy-díjat, majd 1973-ban a legismertebb dalát, a Killing Me Softly With His Song-ot tartalmazó lemezével ő lett az első olyan művész, akinek ez egymás után kétszer sikerült elnyernie ezt az impozáns elismerést. A dalt a 90-es években a Fugees is feldolgozta, és óriási siker lett.

Flack munkásságát 2020-ban életműdíjjal ismerték el.