Ľubo Navrátil  65

Ľubomír Navrátil szerkesztő, műfordító, újságíró, fotográfus, kultúraszervező kollégám volt a pozsonyi magyar tanszéken. Jelenleg a Pozsony-dúbravkai városi hivatal kulturális osztályának vezetője. Magát úgy is jellemezte, hogy „amatőr forradalmár, fafaragó és kosárkészítő”. Érdeklődési köre sokrétű lévén, már egyetemi évei alatt lefordította Hervay Gizella Száműzött szivárvány című verseskötetét, amely később Dúha vo vyhnanstve címen meg is jelent. Saját alkotásainak kötetbe rendezése még várat magára.

Az Anton Srholec-díj átvételekor így jellemezte önmagát:

„Szombaton reggel 7 órakor születtem a dunaszerdahelyi szülészeten, szlovák-magyar vegyes családban. Kicsit arrogánsan azt szoktam mondani, hogy guzsaly után magyar, kard után szlovák nacionalista vagyok. A további szocializációm is ebben a kétéltű környezetben zajlott, bár egyetemi tanulmányaimig kizárólag szlovák óvodai és iskolai intézményekbe jártam. Az általános iskolában nagyon jól tanultam, pontosan Lenin utasítása szerint, így gond nélkül bekerültem az úttörőszervezetbe is, ahol az alakulat gyalogos rangjára kerültem.

A középiskolai éveimet rosszabb jegyekkel éltem meg, mert osztálytársaimmal felfedeztük az élet örömtelibb oldalait, például az önálló tanulást. Középiskolás éveim alatt Laco Teren művésszel együtt adtuk ki a Mladosť című folyóiratot, és akkoriban kezdtem el fotózni és verseket írni, főleg szerelmes verseket. Sokoldalú tehetségem miatt nyilván nem tudtam eldönteni, hogy hova menjek tanulni.

Eleinte a FAMU-ban gondolkodtam a fotózáson, aztán pszichológus akartam lenni, de nem nyitottak egy évet, így végül az Oriental Studies – Indian Studies szakra jelentkeztem. A dravida és az indoeurópai nyelvek közötti szemantikai különbséget azonban nem tudtam megmagyarázni a felvételi vizsgákon, ezért néhány professzor azt tanácsolta, hogy tanuljak még néhány évet, és később jöjjek.

De akkoriban két év kötelező katonai kiképzést fenyegetett egy ilyen eset, így elmentem a pótfelvételire oroszból és magyarból, hogy ott beszéljek egy kicsit, aztán válasszak valami megfelelőt. Végül a fordítás elméletével és gyakorlatával kezdtem foglalkozni, és kis késéssel fejeztem be az iskolát.

Közvetlenül a nemzetiek után kerültem a Tatran kiadóhoz szerkesztőként. Körülbelül 7 évig dolgoztam ott, képzett nők és férfiak válogatott csoportjában. Ennek a munkának az volt az előnye, hogy egyeztetni kellett a szerzőkkel, és hogy ne zavarják a kollégákat a munkában, az íratlan szabály az volt, hogy valamelyik pozsonyi kávézóban történt.

Így ismertem meg a bársonyos forradalom későbbi résztvevőit, Peter Zajacot, Jan Štrassert, Ľub Feldeket, Miloš Žiakot, Peter Tatart és Miša Horskýt, valamint osztálytársamon, Laco Terenen keresztül a fiatal művészek egész generációját.

A Tatran szerkesztősége a Madách kiadóval egy épületben kapott helyet, és ennek, de a magyar szakos tanulmányaimnak is köszönhetően olyan magyar értelmiségieket ismertem meg, mint Tóth Károly, Öllős Laci, Laci Barak, Molnár Imre, Peter Hunčík, Szigeti Laci, Grendel Lajos, Sándor Nóra vagy Berényi József.

Nem szívesen beszélek a szelíd forradalom alatti tevékenységemről, annak ellenére, hogy két évig voltam hivatásos kerületi politikus, a dunaszerdahelyi VPN elnöke. A 89 utáni politikai mozgalmak legfontosabb hozzájárulásának a szabadságot tartom annak minden formájában, valamint azt, hogy bár a bársonyos forradalom jelzőfénye csak halványan pislákol, az az ismeretlen vizekre vitorlázó hajó időnként mégis irányba tud állni.

Egyáltalán nem hiszem, hogy jobban megérdemlem a díjat, mint a forradalom többi résztvevője Dunaszerdahelyen, ezért szimbolikusan szeretném felajánlani minden barátomnak, akik aktívan részt vettek ezekben a csodás pillanatokban, abban az időben, amikor még nem balosok és jobbosok, kommunisták és kapitalisták, magyarok és szlovákok voltunk – hanem még csak emberek, akik szabadságra vágytak…” 

Fent: 2017-ben a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke szervezte szimpózium a kisebbségi helyzetben levő magyarság nyelvhasználatának kérdéseivel foglalkozott. A 2017. október 25-én tartott szimpóziumot Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos és Prékop Mária, az Oktatási Minisztérium Kisebbségi Főosztályának vezetője nyitotta meg; Hizsnyai Tóth Ildikó, a magyar tanszék akkori oktatója vezette. Ott hangzott el ünnepeltünk előadása.

Ľubomír Navrátil: Môj bi-lingvizmus a môj Tri-anon (Az én bi-lingvizmusom és az én Tri-anonom)