Jean-Michel Jarre koncertje indította a STARMUS konferenciát

Jean-Michel Jarre - STARMUS - BRIDGE FROM THE FUTURE
Jean-Michel Jarre – STARMUS – BRIDGE FROM THE FUTURE

A május 12-i szabadtéri ingyenkoncerten Brian May is színpadra lépett. A UNESCO védnökségét is élvező STARMUS fesztivált hetedik alkalommal rendezik meg, a helyszínt mindig más-más ország adja, az első kelet-európai helyszín Pozsony. Ez a világ talán egyetlen olyan rendezvénye, amelyen az érdeklődők stadionokban hallgatnak tudományos előadásokat, olyan témákban, mint a környezetvédelem, asztrofizika, fenntarthatóság, mesterséges intelligencia, esténként pedig különleges koncerteket élvezhetnek. A modern technológiák iránt élénken érdeklődő Jean-Michel Jarre, akit tavaly beválasztottak a Starmus fesztivál tanácsadó testületébe, a koncert előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével tervezte meg a Bridge from the Future címre keresztelt pozsonyi koncert látványvilágát.

„Ha túl akarunk élni a XXI. században, most itt az ideje, hogy megpróbáljuk megtalálni az egyensúlyt a technológia és az ökológia, valamint az oktatás és a tudatosság között” – mondja Jarre, rámutatva, hogy a tudósok és a művészek a társadalomban nem beskatulyázható, gondolkodó entitások, azaz néha „zavaró tényezők”.

A Starmust – a zene és a tudomány égisze alatt – a Queen gitárosa, a végzettségét tekintve asztrofizikus Brian May és a ténylegesen asztrofizikusként dolgozó Garik Israelian közösen alapította. Jarre hatalmas, ingyenes szabadtéri koncertje azért készült, hogy reflektorfénybe helyezze az idei eseményt, amelyen a világ legnagyobb elméi közül többen is részt vesznek, élükön az ismert és nagyrabecsült Dr. Jane Goodall, aki főelőadóként van jelen.

Goodall mellett ott lesz Steven Chu Nobel-díjas fizikus (az idei szimpózium kilenc Nobel-díjas előadójának egyike), Laurie Anderson zenész/író/művész, Charlie Duke űrhajós, Mary Kaldor szociológus és még sokan mások.

A május 17-ig tartó konferencia előadásaira jegyek a Ticketportálon kaphatók. A részletes programot is a linken találják meg.

Jean-Michel Jarre
Jean-Michel Jarre
Jean-Michel Jarre - STARMUS - BRIDGE FROM THE FUTURE
Jean-Michel Jarre – STARMUS – BRIDGE FROM THE FUTURE

További hasonló témájú videók