A szlovákiai magyarok politikai magatartása | ÖLLÖS László

A szlovákiai magyarok politikai magatartásaA szlovákiai magyarok politikai magatartása 2020–2023 című konferenciát 2024. március 1-jén tartották Somorján, a Fórum Intézet székházában (Somorja, Park utca 4.).

ÖLLÖS László: Program és kampány című előadása, amiben szó lesz arról, hogy:

Kipróbáltan állítható, hogy a hagyományos kampánymód nem elég. Sőt, nemcsak elégtelen, hanem csalóka is. Ha egy-egy kampánygyűlésen sokan vannak is, az semennyivel vagy legfeljebb kevéssel több a törzsválasztóknál. Ez a hűséges és kitartó választók öt százalékot el nem érő köre. Ami pedig a tömegtájékoztatási eszközökben való megszólalás lehetőségét illeti, ott hátránnyal kell számolniuk a magyar politikusoknak.

Meg kellene szólítani azt a közel kétszáz, jó ideje működő kisebb-nagyobb helyi és regionális társadalmi szervezetet (néhány országos is akad közöttük), amelyik helyi és regionális tekintélyt vívott ki magának. Hasonló a helyzet a magyarlakta települések független polgármestereivel. Ám náluk bizonyára nehezebb lesz a párvezetők dolga. De amennyiben legalább néhány nagy település polgármesterét megnyernék, az el nem hanyagolható szavazattöbbletet jelentene. Következésképpen a kampányüzeneteknek sokkal többekhez kellene eljutniuk azoknál, akikhez az eddigi módszerekkel és kommunikációs eszközökkel elérhettek! Ha az országos jelölteken kívül a párt tagságának nagy része helyileg venné a vállára a kampány feladatát, akkor a mozgósító és meggyőző erejük ugyancsak jelentős lenne. Ők helyben elég pontosan tudják, illetve, ha akarják, megtudhatják, településükön kik azok, akik elkedvetlenedtek, és otthon maradnának, avagy egyenesen más pártok felé fordulnának…

A Fórum Intézet eredetileg elsősorban a tavaly őszi parlamenti választások után szeretett volna az eredményekkel foglalkozni, de a Szövetség tisztújító közgyűlését semmi módon nem akarták a szervezők megzavarni, ezért a konferenciát pár hónappal elhalasztották. Öllös László szerint még mindig időben van ahhoz, hogy praktikus következtetéseket tudjanak levonni az elhangzó előadásokból a küszöbön levő köztársasági elnöki és elsősorban az Európai Parlamenti választások előtt.

Első blokk: Célok, programok, szövetségesek

FIALA-BUTORA János: Választók és szövetségesek, érdekek és ideológiák között: a szlovákiai magyar politika céljai és lehetőségei

TOKÁR Géza: A magyar politikai elit szövetségesei a szlovákiai pártszíntéren 2023 előtt és után

CSONKA Ákos: Államfőválasztási hagyományok és hozományok a külhoni magyarok körében

HORONY Ákos: Kisebbségi nyelvhasználat és használhatatlanság – három évtized mérlege

Vita

Második blokk: Politikai magatartás a számok tükrében

ÖLLÖS László: Program és kampány

GYUROVSZKY László: 2006-2023 a magyar pártoktól a szlovák pártok felé

ŐRY Péter: Siker vagy sikertelenség? Merre tart a magyar szavazó?

BAKI Attila: A választó nem vész el csak átalakul. Három község választási eredményeinek változása 2006–2023

Vita

További hasonló témájú videók