A szlovákiai magyarok politikai magatartása | GYUROVSZKY László

A szlovákiai magyarok politikai magatartásaA szlovákiai magyarok politikai magatartása 2020–2023 című konferenciát 2024. március 1-jén tartották Somorján, a Fórum Intézet székházában (Somorja, Park utca 4.).

GYUROVSZKY László: 2006–2023 a magyar pártoktól a szlovák pártok felé című előadása.

A 2020-as választáshoz vezető út és az eredmény:

  1. A Most-Híd hét év alatt lenullázott egy kb. 7%-os választói potenciált, valamint természetesen magukat is.
  2. A feszültségre az MKP/MKÖ sem tudott reagálni. A Most-Híddal való szövetséget az utolsó pillanatban elutasította, a Smerrel szemben pedig nem mertek erőteljesen fellépni.
  3. A magyar jobboldali választók jelentős tömege számára csak az otthonmaradás, vagy a szlovák pártok maradtak.
  4. A magyar választók 27 százaléka szavazott szlovák pártokra.

A Fórum Intézet eredetileg elsősorban a tavaly őszi parlamenti választások után szeretett volna az eredményekkel foglalkozni, de a Szövetség tisztújító közgyűlését semmi módon nem akarták a szervezők megzavarni, ezért a konferenciát pár hónappal elhalasztották. Öllös László szerint még mindig időben van ahhoz, hogy praktikus következtetéseket tudjanak levonni az elhangzó előadásokból a küszöbön levő köztársasági elnöki és elsősorban az Európai Parlamenti választások előtt.

Első blokk: Célok, programok, szövetségesek

FIALA-BUTORA János: Választók és szövetségesek, érdekek és ideológiák között: a szlovákiai magyar politika céljai és lehetőségei

TOKÁR Géza: A magyar politikai elit szövetségesei a szlovákiai pártszíntéren 2023 előtt és után

CSONKA Ákos: Államfőválasztási hagyományok és hozományok a külhoni magyarok körében

HORONY Ákos: Kisebbségi nyelvhasználat és használhatatlanság – három évtized mérlege

Vita

Második blokk: Politikai magatartás a számok tükrében

ÖLLÖS László: Program és kampány

GYUROVSZKY László: 2006-2023 a magyar pártoktól a szlovák pártok felé

ŐRY Péter: Siker vagy sikertelenség? Merre tart a magyar szavazó?

BAKI Attila: A választó nem vész el csak átalakul. Három község választási eredményeinek változása 2006–2023

Vita

További hasonló témájú videók