Kulka János 65 éves
Haraszti Mária
65 éves ma Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Hét évvel ezelőtti stroke-ja óta Kulka János állapota látszólag sokat javult, hiszen egy új lemezt is kiadott, valamint a filmvászonra is visszatért, ám elmondása szerint még mindig nincs túl jól.
„Elfáradtam, beteg vagyok, állandó fáradtságot érzek, s vannak szavak amiket nehezen mondok ki. A nem szűnő fájdalom is megvisel.”
1981-ben végezte el a Színház – és Filmművészeti Főiskolát, Kazimir Károly osztályában. Először a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd 1985-től, a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol nyolc évet töltött el. 1993-ban tért vissza Budapestre, a Radnóti Színház színészeként, majd 2003 és 2013 nyara között a Nemzeti Színházban játszott. 2013 augusztusától a Katona József Színház társulatának tagja.
A tíz évvel ezelőtt bemutatott A vizsga főszereplői visszatérnek: hiába telt el annyi idő, ők továbbra is veszélyes és ravasz emberek maradtak.
1963, Budapest. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ, és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet.
Főszereplők: Kulka János, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Staub Viktória, Scherer Péter
Zene: Asher Goldschmidt
Operatőr: Nagy András H.S.C.
Látvány: Vinnai Petra
Vágó: Kovács Zoltán H.S.E.
Írta: Köbli Norbert
Rendezte: Fazakas Péter
Mozibemutató: 2022. június 9.
Magyar thriller
Gyártó: Film Postive Productions
Fent:
Kulka János: Pálmaszív
00:00 Karomban egy párna
03:40 Köd
06:27 Sorskereső
09:13 Tónustalan
12:42 Farkasember km. Falusi Mariann
15:55 20 éves tea km. Lang Györgyi, Falusi Mariann
19:43 Pálmaszív
23:17 Elgurult a Föld
25:37 Esti dal
28:01 Fa nőtt a házad elé
Zene: Tövisházi Ambrus
Szöveg: Tariska Szabolcs
Énekfelvételek: Maczkó Róbert, Tövisházi Ambrus
Fotók: Tóth Evelin Judit
Borítóterv: Varga Vince
Támogatók:
Visionteam, Video Assist Hungary, Prop Club, Terepasztal Lovagjai Klub
Szereplők:
Kulka János, Falusi Mariann, Kulka Janina, Schell Judit, László Zsolt, Lang Györgyi, Elek Borbála, Kovács József Öcsi, Elek Fruzsina, Elek Boldizsár
Video stáblista:
Rendező: Merényi Dávid
Operatőr: Tóth Evelin Judit
Gyártásvezető, rend. asszisztens: Tariska Szabolcs
Kameratechnikus: Bogdán ‘Big Hussle’ András
Jimmy jib: Takács Zsolt
Berendezés, kellék: Elek Borbála
Terepasztal: Agócs András, Bencze István
Szövegbuborékok: Hajdu Linda, Tövisházi Ramóna
Szállítás: Kozák Gábor
Vágó: Szerémi Balázs
Fényelés: Merényi Zsazsa
Külön köszönet:
Rajna Gábor, Darányi Regina és Lukács Andrea (Visionteam), Vörös Mónika (Video Assist Hungary), Pásztor Tamás és Kovács Évi (Prop Club), Kubány Csongor, Agócs András és Bencze István (Terepasztal Lovagjai Klub), Menyhárt Ágnes, Heatlie Dávid, Kozák Gábor, Hajdu Linda, Tövisházi Ramóna, Völgyi Gabesz.