80 éves Mick Jagger
Haraszti Mária
Ma 80 éves Mick Jagger (Sir Michael Phillip „Mick” Jagger) Golden Globe-díjas angol rock and roll énekes, zenész, színész, dalszerző, producer és üzletember, a The Rolling Stones énekese.
1943. július 26-án született az angliai Dartfordban egy tanár és egy ausztrál bevándorló legidősebb gyermekeként. Jó tanuló volt, népszerű az osztálytársai körében, és már gyerekként érdeklődni kezdett az amerikai blues és R&B iránt. Tizennégy éves volt, amikor megkapta az első gitárját, és mint a legtöbb jövőbeni rocksztár, ő is blueslemezeket gyűjtött. 1960-ban felvételt nyert a London School of Economicsra, a világ egyik legjobb közgazdaság-tudományi egyetemére. Tanulmányait azonban zenei karrierje miatt nem fejezte be. A többi pedig már történelem, a rockzene történelme. Siker sikert követett, majd Jagger, a egykor lázadó rocker az illem mintaképévé vált, amikor 2003-ban Károly herceg lovaggá ütötte. Talán egészen 2019-ig mindenki meg volt győződve, hogy a Rolling Stones örök. Az év tavaszára tervezett észak-amerikai turnét azonban az akkor már 76 éves Jagger szívműtétje miatt el kellett halasztani, a dobos Charlie Watts pedig augusztusban, 80 éves korában halt meg.
Mick Jagger rendszeresen sportol, irigylésre méltó kondícióban van. Pályafutása során közel két tucat kislemeze, öt szólólemeze jelent meg, valamint számos ismert film zenéje is a nevéhez fűződik.
Fent: 79 évesen a stockholmi Friends Arenában (The Rolling Stones: Honky Tonk Women) a Sixty tour ’62-’22 koncertkőrúton
Kiemelt kép forrása: internet; © Denis Makarenko/Shutterstock.com