Március végén: I. Kisebbségi Színházi Fesztivál Komáromban

Jelenet a „Lázadni veletek akartam” című darabból

Hetvenkedő, jubileumi évadunk egyik kiemelt eseményeként hamarosan kisebbségi színházakat, társulatokat látunk vendégül a Komáromi Jókai Színházban. Határon innenről és határon túlról 7 produkció érkezik a március végén zajló I. Kisebbségi Színházi Fesztiválra (plusz egy koprodukciós saját munkát is mutatunk).

A múltbeli traumák feldolgozása; a speciális szociokulturális közeg élményanyaga; viszonyunk a „nagy” közösséggel, amelynek a peremére férünk oda – minden előadás más és más optikát kínál a kisebbségi létformáknak, egyben a kisebbségi színházak lehetséges küldetéseinek a mérlegeléséhez.

A nyitónapon, március 26-án (vasárnap) a Komáromi Jókai Színház és a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem közös előadását, Georg Büchner Woyzeck című drámáját láthatják Béres Attila rendezésében.

Március 27-én (hétfő) szakmai konferencia zajlik a Tiszti Pavilonban, 19 órától pedig az Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című formateremtő előadását nézhetik meg a nagyszínpadon.

Március 28-án (kedd) az eperjesi Alexander Duchnovič Színház érkezik Leonyid Andrejev Szeresd felebarátodat (Láska k blížnemu) című szatírájával, a Benkő Géza Stúdiószínpadon 16 órakor kezdődik az előadás. Este 19 órától a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház foglalja el a nagyszínpadot: a hazáját elhagyni kényszerült beregszászi társulat előadásában Petőfi falusi eposza, A helység kalapácsa látható.

Március 29-én (szerda) a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat Bódi Attila Lázadni veletek akartam című kortárs drámáját hozza el Komáromba: a történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik, a sötét és reménytelen időszakot kamaszhősei szemén keresztül mutatja meg nekünk a szerző (Benkő Géza Stúdiószínpad, 19.00). A darab ajánlóját a fenti ablakban láthatják*.

Március 30-án (csütörtök) az Egressy Béni Városi Művelődési Központban 17 órától látható a Szívhangok Társulat Megeshetne másképp… című előadása, amely a szociodráma és a dokumentarista színház eszközeivel elsősorban arról mesél, milyen ma roma nőként gyereket szülni Magyarországon. Este héttől a kassai Thália Színházat látjuk vendégül a Komáromi Jókai Színházban: a Szentivánéji álom a nagyszínpadon tekinthető meg.

A kisebbségi színházi szemlét március 31-én a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata zárja a Banović Strahinja/Bánovity Sztrahinya című kétnyelvű előadással (nagyszínpad, 19 óra).

Az előadások után beszélgetésre várjuk a nézőket az alkotókkal.
Jegyár: 10 €/előadás
Jegyet válthatnak személyesen a színház pénztárában, vagy foglalhatnak e-mailben: tiket@jokai.sk, berlet.jokai@gmail.com és telefonon: +421 35 7908 112, +421 35 7908 113. Online jegyvásárlási lehetőség: https://jokai.interticket.sk/

________________________

Bódi Attila: Lázadni veletek akartam

Rendező: Sebestyén Aba

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója

A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül.

Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra.
Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel.

30 év után, amikor egyre inkább elhalványul az akkori történelem tapasztalata, egyre kevesebb embert érdekel az, hogy mi miért történhetett meg és annak mi a következménye, nagyon fontos ismét beszélni erről. Felidézni, mesélni, gondolkodni róla.

Tükröt tartani.

Szereplők: László Csaba, Sebestyén Aba, Szász Csaba

A regényt színpadra alkalmazta: Barabás Olga
Zeneszerző: Cári Tibor, Szász Csaba
Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta
Operatőr: Komesz Szilvia
Rendezőasszisztens: Talán Vanda

További hasonló témájú videók