Túl közel – megrázó film az áldozatok kiszolgáltatottságáról

„Amikor még csak annyit tudtam Püsök Botond filmjéről, hogy egy szexuális bántalmazást elszenvedett kislány és az édesanyja története, arra készültem, hogy a molesztálásról, a családon belüli szexuális visszaélés természetrajzáról fogok filmet nézni – írja Janecskó Kata a Transtelexen. – Úgy kalkuláltam, hogy borzalmas a téma, persze, de sok év bűnügyi újságírás után el fogok bírni azzal a tudattal, hogy igen, vannak borzalmas szemétládák, akik kiszolgáltatott gyerekeket molesztálnak, sokkal többen, mint hinni szeretnénk. A szörnyűséggel együtt ez így még mindig egy bírható világkép: vagyunk mi, a jók, a normálisak és vannak ők, a gonoszok, a gyerekbántalmazók – és mi, jók, azért megnyugtatóan, sokkal többen vagyunk.

A Túl közel pont ezt a borzalmasságában is viszonylag kényelmes alapállást rombolja szét.

Azt a helyzetet mutatja meg, amikor igenis többségben vannak a gonoszok, és erősebbek is. Hogy a gonoszok igazából a kedves nénik az utcából, a templomból hazaigyekvő fejkendős asszonyok, a buszon az útitársaink és az ábécében a vevők. És nincs eszközünk, nincs fegyverünk velük szemben, többségben vannak, le- és meggyőzhetetlenek.

A Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál Légy bátor kategóriájában bemutatott Túl közel helyszíne egy romániai falu. A két gyerekét egyedül nevelő anya, Andrea kivívta már, amit kivívhatott: börtönbe juttatta élettársát, kisebbik gyereke apját, miután a lánya elmondta, hogy a férfi molesztálta. Andreának óriási szerepe volt abban, hogy a férfi ellen fellépett a büntető igazságszolgáltatás: elérte, hogy beismerje, amit tett, és a beismerést fel is vették – volt tehát mit bemutatni bizonyítékként a bíróságon.

A Túl közel forgatásának idejére a férfi éppen szabadult, jó magaviselet miatt korán kiengedték. Nagyjából három évet ült le az Andrea által sok évvel később is pontosan tudott kiszabott büntetés: az 5 év, 1 hónap és 10 nap helyett. Visszatér a faluba, Andrea pedig szorongással és a házára szerelt kamerával készül az új életre lánya bántalmazójának kvázi szomszédságában.

Az új kamera mozgó szeme figyeli az utcát a portájuk előtt, de egyenlőtlen a felállás. A családra nem egy, hanem sok tucat szempár szegeződik, ezzel kell megpróbáljanak együtt élni, ezek a szemek köszönnek vissza a kislány hátborzongató rajzain is. És ahogy egyértelműen ellenséges a falu szeme, ami figyel, de képtelen meglátni az igazságot, úgy köpi a mérget a falu szája is.

Andreáék traumájával szemben két egyszerű paraméter mentén választja a szomszédság a teljes tagadást: az egyik, hogy az anya mesterségére nézve színésznő, a másik, hogy a molesztálás miatt börtönbe juttatott férfi egy köztiszteletben álló, papi család tagja. Hiába szolgáltatta Andrea a felvett beismeréssel a tökéletes bizonyítékot, a falu más szabályok szerint működik.

A kislány oldalára se szív, se észérv nem állít itt senkit. Püsök első egész estés dokumentumfilmjében az egyik asszony tisztán, fekete-fehéren ki is mondja: hozhatnak neki akár tíz tanút is az ellenkezőjére, ő akkor sem fogja elhinni, hogy az az ember képes lett volna ilyesmit elkövetni. Mint az összeesküvéselmélet-hívők, pont úgy működnek. Így Andreáéknak nem marad más hátra – és valahol itt van a Légy bátor! jelmondat érvényességének a határa –, mint megszervezni a menekülést.

Bővebben a fenti linken.

Románia vezeti a listát az abúzus-esetek számában Európában. A falu lakói egyébként egyelőre nem láthatták a filmet, Romániában tavasszal kerül a mozikba.