Búcsú Vavreczky Józseftől

Életének 65. évében, 2023. január 27-én elhunyt Vavreczky József oparatőr, dokumentumfilmes, fotós. Négy választási időszakon keresztül volt Nagyölved község polgármestere. Fáradhatatlanul törekedett arra, hogy szűkebb pátriája hagyományait, ünnepeit megörökítse az utókor számára. Alkotásai közül láthatták már A kenyér című dokumentumfilmjét (fent ezzel elékezünk munkásságára), de nyilván találkoztak már a Kurtaszoknyás lakodalom című alkotásával is (lent). […]

Bohó Gergely – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Bohó Gergely (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

Túl közel – megrázó film az áldozatok kiszolgáltatottságáról

„Amikor még csak annyit tudtam Püsök Botond filmjéről, hogy egy szexuális bántalmazást elszenvedett kislány és az édesanyja története, arra készültem, hogy a molesztálásról, a családon belüli szexuális visszaélés természetrajzáról fogok filmet nézni – írja Janecskó Kata a Transtelexen. – Úgy kalkuláltam, hogy borzalmas a téma, persze, de sok év bűnügyi újságírás után el fogok bírni […]

Galko Hanna Andrea – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Galko Hanna Andrea (Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Tornalja) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a […]

Boldog új esztendőt!

Az óévet búcsúztató zajos mulatságokat az ókori római szaturnáliák leszármazottjának tekintik, melyeket lakoma, lármázás, dorbézolás jellemeztek. A szaturnáliák pogány szokását a középkori Franciaországban támasztották fel a január 1. körül tartott „bolondok ünnepe” (festum fatuorum) képében, mely A párizsi Notre-Dame regényben is nagy szerepet kap. Az ilyen ünnepségeket az egyház a XV. században hivatalosan betiltotta, de […]

Latin vér (olasz filmvígjáték, 1996)

Levante kisvárosi könyvelő Olaszországban – kissé nehéz természetű családjával él. Számára nő még a láthatáron sincs, amikor a városba érkezik egy Flamenco-csapat. Ettől szó szerint felbolydul az egész környék. Mindenki rájuk kíváncsi, és Levante is beleszeret az egyik táncos lányba – az ügyetlen srác vajon elnyeri-e a hölgy kegyeit? Nincs könnyű dolga, hisz ő egy […]

Tóth Mátyás Róbert – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Tóth Mátyás Róbert (Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének.. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió […]

Két ország, egy kultúra • Színházi ajánló

„A Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú cseresznye című előadását azért tartottam fontosnak meghívni a Event n.o. ITT-Hon projektjének keretén belül, mert Lajos András remek alakítását láthatjuk benne – írja Szabó Csilla, a projekt menedzsere. – Lajos András a Mienk. Dunamocs szülötte, a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium egykori diákja, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tagja. „A Feketeszárú cseresznye […]

Makovínyi Šarlota – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Makovínyi Šarlota (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola, Ipolyság) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének.. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi […]

Korcsmáros Emma – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Korcsmáros Emma (Rozsnyói Református  Egyházközség Alapiskolája, Rozsnyó) bronzsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének.. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió […]

Danyi Valentina – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Danyi Valentína (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek) aranysávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének.. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

A felnőttek hazug élete

A felnőttek hazug élete a titokzatos bestseller szerző, Elena Ferrante regényének adaptációja, mely tegnaptól látható a Netflixen – számol be róla a Mafab.hu filmmagazin. „A történet Giovannát követi, egy fiatal lányt, akinek szülei elégedetlenek az engedetlensége és a rossz jegyei miatt. Amikor Giovanna meghallja, hogy az apja »csúnyának« nevezi őt, és elhidegült nagynénjéhez, Vittoriához hasonlítja, […]

Pavella Lea Zsuzsanna – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Pavella Lea Zsuzsanna (Alapiskola és Óvoda, Almágy) aranysávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének.. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió […]

Parányi test – Európai FIPRESCI-díjas filmdráma

A kritikusok és az Európai Filmakadémia által odaítélt Európai FIPRESCI-díjat 2022-ben Laura Samani olasz rendező alkotása, a Parányi test című olasz-francia-szlovén filmdráma kapta. A film egy fiatal anya története a múlt század eleji Friuliban, aki halva született gyermekét szeretné eltemetni, hogy megmentse lelkét az örök kárhozattól. Olaszország, 1900. A fiatal Agata lánya a születésekor meghal. […]

„A dalt a háború áldozatainak szentelem…”

A közelmúltban elhunyt Duray Miklós mondta volt egy művészeti díj átadóját követő ünnepi ebéden: „Ne gondoljátok, hogy a művészet közelítheti egymáshoz a nemzeteket!” Nem gondoljuk. Hiszünk benne. Egy újabb bizonyíték: a szépség, a harmónia a nyelvet nem értők számára is maga a csoda.  Ahogy Nagy László írta volt: „Műveld a csodát, ne magyarázd!” Zuzana Mikulcová […]