Túl közel – megrázó film az áldozatok kiszolgáltatottságáról

„Amikor még csak annyit tudtam Püsök Botond filmjéről, hogy egy szexuális bántalmazást elszenvedett kislány és az édesanyja története, arra készültem, hogy a molesztálásról, a családon belüli szexuális visszaélés természetrajzáról fogok filmet nézni – írja Janecskó Kata a Transtelexen. – Úgy kalkuláltam, hogy borzalmas a téma, persze, de sok év bűnügyi újságírás után el fogok bírni […]

Bohó Gergely – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Bohó Gergely (Mocsáry Lajos Alapiskola, Fülek) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

Búcsú Vavreczky Józseftől

Életének 65. évében, 2023. január 27-én elhunyt Vavreczky József oparatőr, dokumentumfilmes, fotós. Négy választási időszakon keresztül volt Nagyölved község polgármestere. Fáradhatatlanul törekedett arra, hogy szűkebb pátriája hagyományait, ünnepeit megörökítse az utókor számára. Alkotásai közül láthatták már A kenyér című dokumentumfilmjét (fent ezzel elékezünk munkásságára), de nyilván találkoztak már a Kurtaszoknyás lakodalom című alkotásával is (lent). […]

Bojszko Kevin – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Bojszko Kevin (Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont, Szepsi) aranysávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. 2022-ben Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális […]

A „Feketeszárú cseresznye” Komáromban • Színházi ajánló

„A Miskolci Nemzeti Színház Feketeszárú cseresznye című előadását azért tartottam fontosnak meghívni a Event n.o. ITT-Hon projektjének keretén belül, mert Lajos András remek alakítását láthatjuk benne – írja Szabó Csilla, a „Két ország, egy kultúra” projekt menedzsere. – Lajos András a Mienk. Dunamocs szülötte, a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium egykori diákja, jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház […]

Dóczi Boldizsár – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Dóczi Boldizsár ( Alapiskola, Bodrogszerdahely) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. 2022-ben Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi sokszínűségének […]

Woyzeck a Komáromi Jókai Színházban

1981-ben láttam a Stúdió K legendás előadásában Szegeden. Olyan darab, amit érdemes mindenkinek megnéznie. (Ennek archív felvétele látható fenn. Aki el szeretné olvasni, megteheti ITT.) A Komáromi Jókai Színház január 30-án mutatja be Georg Büchner Woyzeck című drámáját Béres Attila rendezésében. Az előadás a Jókai Színház és a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Egyetem közös produkciója. […]

Gazdag Réka – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Gazdag Réka (Palásthy Pál Egyházi Alapiskola) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

Üzlet a korzón

A holokauszt európai emléknapja alkalmából érdemes újra megtekinteni az Üzlet a korzón (Obchod na korze) című, 1965-ben bemutatott, fekete-fehér, Oscar-díjas csehszlovák filmdrámát. Ida Kamińskát, a női főszereplőt 1967-ben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra jelölték. Napjainkban, amikor a szélsőséges ideológiákat képviselő csoportosulások minden rendelkezésre álló eszközt kihasználnak ember- és emberiességellenes nézeteik terjesztésére, különösen fontos az embertelenség […]

Hulitka Donát – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Hulitka Donát (Alapiskola és Óvoda, Ragyolc) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

Adóbevallást kell beküldenie? Segít az Adóhivatal…

Nem igényelt időben új személyi igazolványt és elektronikusan kell beküldenie az adóbevallását? Az Adóhivatal szerencsére gondolt erre, és lehetővé teszi az aktuális elektronikus nyomtatványok aláírását a régi személyivel is. Ehhez az kell, hogy a „régi” személyi igazolványára otthon – az eID alkalmazáson keresztül – új, ideiglenes tanúsítványt igényeljen és telepítsen.    Biztonsági okokból a chipen […]

Kiss Bence – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Kiss Bence (Alapiskola és Óvoda, Hidaskürt) bronzsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

A Szemem sarka Berlinben

Erhardt Domonkos SZEMEM SARKA című animációjának is szurkolhatunk a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció szakán a Filmintézet támogatásával készült alkotás világpremierje a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának Generation 14+ programjában lesz. A film azt a pillanatot mutatja be, amikor két, addig egymás számára ismeretlen ember élete egy összenézés […]

Oláh Katalin – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Oláh Katalin (Alapiskola és Óvoda, Ragyolc) kiemelt aranysávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió […]

Műanyag égbolt Berlinben

Beválogatták a február 16-án kezdődő 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramji közé a magyar–szlovák koprodukcióban készült Műanyag égbolt című animációs filmet is, így ennek világpremierje Berlinben lesz majd. „Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta animációs filmje disztópikus sci-fi-, road movie és szerelmi történet, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után […]